2023.01.12. 15:10
Bíróság előtt a brutális dorogi Casanova: vascsővel állt bosszút exén
A Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki féltékenységből egy vascsővel támadt volt barátnője új párjára. A Tatabányai Törvényszék a mai napon ítéletet hozott a férfival szemben.
A vádirat szerint a férfi 2021. április 16-án találkozott korábbi élettársával Dorogon egy parkolóban, ahová a nő jelenlegi barátjával érkezett, mivel tartott a férfitól. A féltékeny férfi ugyanebben az időben érkezett meg a parkolóba autójával.
A nő és korábbi élettársa odamentek hozzá, azonban a férfi nem szállt ki, hanem nagy sebességgel elhajtott, majd a közelben lévő lakóház előtt megállt és magához vett egy 71,5 centiméter hosszú vascsövet. Visszaült az autóba miközben dühében azt mondogatta, hogy „most megöllek titeket”.
Nagy sebességgel visszahajtott, majd feldúltan, kezében a vascsővel kiugrott a gépkocsiból, és a nő korábbi élettársa felé futott. Egy alkalommal, kisebb is erővel a fején, nagy erővel felsőtestének bal oldalán, bordatájékon megütötte a férfit, akivel ezután a földön dulakodni kezdtek. A bántalmazott férfifejsérülést, bordatörést, és léprepedést szenvedett, életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani, melynek során lépét eltávolították.
A Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség a férfival szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntettének elkövetése miatt nyújtott be vádiratot a Tatabányai Törvényszékre. A férfit a törvényszék a főügyészség vádirata alapján 2 év 5 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.
Az ügyész a vádlott terhére, súlyosításért, hosszabb tartamú, végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabása végett jelentett be fellebbezést. A vádlott és védője három munkanap gondolkodási időt kért. Az ítélet nem jogerős, tudtuk meg Borbély Veronikától, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség helyettes sajtószóvivőjétől.