2023.01.24. 13:34
A neszmélyi buli után ellopta ismerőse kocsiját, majd részegen fának ütközött
A jármű önkényes elvételének bűntette és ittas járművezetés vétsége miatt indult ügyben a Tatai Járási Ügyészség vádirata alapján a Tatai Járásbíróság ítéletet hozott az ügyben.

Forrás: ugyeszseg.hu
Dr. Horváth Sándor, a megyei főügyészség szóvivője a Kemma.hu-nak elmondta, hogy a bíróság 400 ezer forint pénzbüntetést szabott ki azzal a férfival szemben, aki engedély nélkül és ittasan vezette a gépjárművet, amivel fának ütközött. A bíróság a büntetővégzésben a férfit 2 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.
A vádlott tárgyalás tartását kérte, azonban az előkészítő ülésen szabályszerű idézés ellenére nem jelent meg, ezért a kérelmét visszavontnak kell tekinteni, így a büntetővégzés 2023. január 24-én jogerőssé vált, tájékoztatta a Kemma.hu-t a Tatabányai Törvényszék.
A vádirat szerint az elkövető 2022. február 19-én este Neszmélyen, egy pincebuliban vett részt, pálinkát ivott. Ugyanitt volt a sértett is, aki autóját a pince melletti füves területen parkolta le, benne hagyta az indítókulcsot.

Forrás: ugyeszseg.hu
Az ittas férfi elhatározta, hogy hazamegy Tatabányára, és ennek érdekében, hirtelen támadt ötlete alapján engedély nélkül beült a sértett gépkocsijába. Nem elég, hogy ellopta a kocsit, ráadásul jogosítványa sem volt,

Forrás: ugyeszseg.hu
A férfi ezután enyhe fokú ittas állapotban vezetett Tatabánya irányába. Az 1129-es számú úton haladt, amikor 4 kilométer megtételét követően ittassága miatt a sebességet nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg, elvesztette uralmát a jármű felett, letért a menetirány szerinti bal oldalon az úttestről, és egy fának ütközött. A balesetben nem sérült meg, azonban az autóban kár keletkezett, amelyből az elkövető a tulajdonosnak eddig 200 ezer forintot térített meg.