Előkészítő ülés

2022.12.05. 17:30

Ütötte-verte terhes párját, csoda, hogy a magzat túlélte az esztergomi horrort

Terrorban tartotta három gyermeke édesanyját a büntetett előéletű férfi Esztergomban. Most felelnie kell tettéért.

Kemma.hu

Nem kímélte a párját a büntetett előéletá férfi

Forrás: Shutterstock

Fotó: Motortion Films

Az Esztergomi Járásbíróságon hatodikán 10 órától tárgyalják annak a férfinek az ügyét, aki terrorban tartotta várandós párját és közös gyerekeiket is. Az előkészítő ülésen eldől, hogy az ügyészség indítványával egyezően börtönbüntetést kap-e a büntetett előéletű férfi, illetve hogy eltiltják-e a közügyektől. 

Az agresszív természetű férfi 2021-et, ha sarkosan akarunk foglalkozni végigitta és -drogozta, legalábbis a vádirat szerint rendszeresen fogyasztott alkoholt és kábítószert. Ha ez még nem lett volna elég, párjával is rendre balhézott, pofozta, lábon rúgta, hátba verte, a haját tépte, és trágár szavakkal szidta esztergomi otthonukban.

Az sem számított, hogy a párja terhes. Volt, hogy lábon rúgta, máskor többször arcon vágta, sőt, a hasába is beleütött, vállán égő cigicsikket nyomott el. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a sérülések nyolc napon belül gyógyultak, a magzat pedig nem sérült meg. Azonban, ahogy az a vádiratban is olvasható, a bántalmazások során jelen voltak a gyermekeik is: szem- és fültanúi voltak mindannak a borzalomnak, amelyek édesanyjuk ki volt téve. 

A Tatabányai Törvényszék tájékoztatása szerint a férfi magatartása, drogfogyasztás,a alkoholizáló életmódja mind ugyanoda vezet: a vádlott a szülői mivoltából fakadó kötelezettségét súlyosan megszegte és ezáltal a sértettek erkölcsi és érzelmi sérülést szenvedtek el.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!