2022.10.03. 08:37
A fa állította meg a részeg sofőrt Oroszlányban - helyszíni fotók
A Tatabányai Járási Ügyészség ittas járművezetés vétsége miatt vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki enyhe fokú ittas állapotban vezetett gépjárművel előbb egy jelzőtáblának, majd egy személygépkocsinak, végül egy élőfának ütközött.
Forrás: ugyeszseg.hu
Az ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság az elkövetővel szemben végrehajtásában felfüggesztett fogházbüntetést és járművezetéstől eltiltást szabjon ki, tájékoztatta a Kemma.hu-t dr. Horváth Sándor, a megyei főügyészség szóvivője.
A vádirat szerint a büntetett férfi február 6-án 13 óra 15 perckor Oroszlány lakott területén belül enyhe fokú ittas állapotban autózott. A férfi ittas állapota miatt a menetiránya szerinti jobb irányban lehaladt az úttestről és az „Egyirányú forgalmi út” jelzőtábla tartóoszlopának érintőlegesen nekiütközött. Bár a járművét az úttestre visszakormányozta, ám ezután ismét letért az úttestről. Haladása során nekiütközött az úttest bal oldali szélén parkolóhelyen álló személygépkocsi hátsó részének.
Ittas sofőr okozott magának bajt Oroszlányban
Fotók: beküldöttAz elkövető az ütközést észlelte, ennek ellenére a helyszínről a gépkocsival anélkül távozott, hogy személyi adatait bármilyen módon a károsult részére hátrahagyta volna.
Ezután a férfi ugyanezen a napon 13 óra 35 perckor az oroszlányi útszakaszon egy jobbra ívelő kanyarban az ittas állapota miatt nem a lehetséges mértékben jobbra tartva, az út vonalvezetésének megfelelően közlekedett, az úttestről a menetiránya szerinti bal irányban letért, és ott a járművel élőfának ütközött.