Ítélet

2022.09.13. 09:53

Bitcoinnal vette külföldről a Kisbéren terített ecstasyt, 5 évet kapott

A díler Hollandiából és Németországból a DarkWeb oldalakon keresztül szerezte be a tablettákat, most ítéletet hoztak az ügyében.

Kemma.hu

Forrás: Shutterstock

A Tatabányai Törvényszék tájékoztatása szerint az ügyészség indítványa alapján bűnösnek mondta ki azt a két férfit, akik közül az egyik több ezer, külföldről postai úton beszerzett ecstasy tablettát értékesített több személynek, köztük a váddal érintett másik férfinak. Dr. Borbély Veronikától, a megyei főügyészség helyettes szóvivőjétől megtudtuk, hogy a kábítószerrel kereskedő férfival szemben hozott ítéletet 3 munkanap gondolkodási időt követően tudomásul vette, a másik férfival szemben hozott ítéletet már az előkészítő ülésen elfogadta.

A vádirati tényállás lényege szerint a férfi 2019 decemberétől 2020 júniusáig havi szinten, több ezer ecstasy tablettát értékesített Győr és Kisbér területén több személynek, köztük a másik férfinak. A kábítószerrel kereskedő férfi a tablettákat Hollandiából és Németországból a DarkWeb oldalakon keresztül szerezte be postai úton, a kábítószer ellenértékét pedig bitcoin-nal fizette meg és darabonként legalább 2000 ezer forint összegért értékesítette tovább.

A férfitól a nyomozó hatóság összesen 946 darab ecstasy tablettát foglalt le, melyet a férfi szintén értékesíteni szándékozott. A főügyészség a férfival szemben kábítószer-kereskedelem bűntettének, a másik férfival szemben kábítószer birtoklása bűntettének elkövetése miatt nyújtott be vádiratot a Tatabányai Törvényszékre.

A törvényszék szeptember 8-án előkészítő ülésen ítéletet hozott az ügyben és főügyészség indítványa alapján a kábítószer kereskedő férfival szemben 5 év fegyházbüntetést szabott ki, és 5 évre eltiltotta őt a közügyek gyakorlásától, a másik férfit pedig 1 év 2 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Ezen túlmenően a törvényszék a vádlottól lefoglalt kábítószert elkobozta és vele szemben 430 ezer forint összegben vagyonelkobzást rendelt el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában