2022.09.01. 16:40
A figyelmeztető jelzés sem volt elég: letörte a sorompót a gondatlan lábatlani sofőr
Belátta vétségét, bejelentést tett és megvárta az intézkedő rendőröket.

Forrás: Magyarország Ügyészsége
A Tatabányai Járási Ügyészség közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki Lábatlanon az általa vezetett járművel tilos jelzés ellenére haladt be a vasúti átjáróba, és a manőver során letörte a vasúti sorompót.
A vádirat szerint a férfi április 28-án délelőtt 9 óra körül egy járműszerelvénnyel közlekedett Lábatlanon. A férfi a közlekedése során figyelmetlen volt és 10 kilométer/órás sebességgel behajtott a fény- és félsorompóval biztosított kereszteződésben lévő vasúti átjáróba, annak ellenére, hogy a jelzőberendezés tilos jelzést adott.

A sorompó „A” jelű csapórúdja a férfi által vezetett járműszerelvényre csukódott és letört. Az elkövető a csapórúd letörését észlelte, ezért a veszélyhelyzet megszüntetése érdekében a vasúti átjáróból a járműszerelvénnyel kitolatott, majd a sorompókar letörését bejelentette és a helyszínen megvárta az intézkedő hatóságokat.
A sofőr gondatlan magatartása miatt a vasúttársaságnak kára keletkezett és a sorompó hiánya miatt más, vagy mások életét, testi épségét sértő baleset bekövetkezésének reális veszélye alakult ki. A bejelentést követően a vasúttársaság szakemberei a sorompót április 28-án helyreállították, a vasúti forgalomban fennakadás, késés nem keletkezett.
Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy az Esztergomi Járásbíróság a büntetlen, a cselekmény elkövetését beismerő elkövetővel szemben, eddigi makulátlan közlekedési előéletére figyelemmel kizárólag pénzbüntetést szabjon ki, adta hírül a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség.