Baleset

2022.07.06. 12:30

Nem adott elsőbbséget a sofőr, több embert sodort életveszélybe

Kemma.hu

Forrás: Magyarország Ügyészsége

A Tatabányai Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki 2021. év májusában, Tatabányán az általa vezetett gépjárművel nem adott elsőbbséget egy szabályosan közlekedő személygépkocsinak, adta hírül a Komárom-Esztergom-Megyei Főügyészség.

A férfi 2021. május 2-én nem sokkal 16 óra után autójával közlekedett Tatabánya lakott területén kívül. Amikor egy kereszteződéshez ért akkor a  jelzőtábla utasítása ellenére nem állt meg, és neki ütközött egy szabályosan haladó személygépkocsinak. A jármű ennek következtében lesodródott az útról, és a tetejére borult, majd az úttest melletti vízelvezető árokba zuhant. A baleset következtében a vétkes sofőr egyik utasa nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést, szegycsont- és bordatörést szenvedett el. A balesetben vétlen gépjármű sofőrje és egyik utasa nyolc napon belül gyógyuló sérülését szenvedett el.

Nem adott elsőbbséget a sofőr Tatabányánál. balesetet okozott.
Forrás: Magyarország Ügyészsége

Az ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a férfival szemben és a vádiratban indítvány tett arra, hogy a Tatabányai Járásbíróság a vétkes sofőrrel szemben tárgyalás mellőzésével pénzbüntetést szabjon ki és hosszabb időre tiltsa el a járművezetéstől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!