2022.04.05. 16:40
Videó: bejött a pofátlan trükk, az esztergomi bolt pénztárosa nem szúrta ki a lopást
A lopás vétsége miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség vádirata alapján az Esztergomi Járásbíróság jogerős ítéletet hozott azzal a két férfival szemben, akik ugyanazon a napon mintegy fél óra különbséggel kétszer mentek be lopni ugyanabba a boltba.
Forrás: ugyeszseg.hu
A vádirat szerint a két férfi 2020. július 17-én 06 óra 10 perc körüli időben, majd 6 óra 43 perc körül ugyanabba az esztergomi boltba ment be együtt és mindkétszer termékeket loptak.
Az egyikük a vegyiáruk soránál a polcról levett termékeket a táskájába rejtette, miközben társa közvetlenül mellette állva tartotta a táskát. Ezután a két férfi az édességek sorába ment, ott egyikük 10 db 100 grammos csokoládét rejtett a táskájába, miközben társa figyeléssel biztosította a cselekményét. A második alkalommal a vegyiáruk sorából loptak termékeket ugyanazzal a módszerrel.
Mindkét alkalommal a lopott termékeket tartalmazó táskát úgy vitték ki az üzletből, hogy az egyik férfi a pénztáros figyelmét elterelte, míg a másik a táskával az üzletből kiment. A két férfi a két alkalommal rendszeres haszonszerzési szándékkal összesen 24 ezer 993 forint értékű termékeket lopott.
Az ügyészség indítványa alapján az Esztergomi Járásbíróság a április 5-én tartott előkészítő ülésen, társtettesként elkövetett lopás vétsége miatt az elsőrendű vádlottat, mint többszörös visszaesőt, 1 év 4 hónap börtönbüntetésre, 2 év közügyektől eltiltásra, míg a társát 10 hónap, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte. A bíróság mindkét férfi esetében 12.496 forint vagyonelkobzást is elrendelt, adott tájékoztatást a Kemma.hu-nak dr. Horváth Sándor megyei főügyészségi szóvivő. Az ítélet jogerős, derült ki a Tatabányai Törvényszék közleményéből.