elfogás

2021.11.25. 18:50

Drog és engedély nélküli lőfegyver is volt náluk: rendőrkézen a 3 díler (képek)

Nem tétlenkedtek a kisbéri egyenruhások. Két nap alatt három kábítószer-terjesztő kezén kattant a bilincs.

Kemma.hu

Forrás: police.hu

Egy 38 éves banai férfit fogtak el november 23-án a Kisbéri Rendőrkapitányság egyenruhásai, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályával együttműködve, aki korábban a gyanú szerint rendszeresen több személy részére kábítószert adott el. A. Péterrel szemben előállítását követően kábítószertesztet alkalmaztak a rendőrök, ami pozitív lett. A férfit kihallgatását követően őrizetbe vették.

Néhány órával később a nyomozók elfogták azt a 40 éves tárkányi férfit is, akitől a gyanú szerint A. Péter a tiltott szereket beszerezte. Az F. László házában tartott kutatás során a rendőrök a garázsban fecskendőt, kábítószer gyanús anyagot, nejlon zacskót és digitális mérleget találtak, amelyeket lefoglaltak.

Emellett egy flóbert lőfegyver is előkerült, amelynek tartására a férfinak nem volt engedélye. A kisbéri nyomozók kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének gyanúja miatt hallgatták ki őt gyanúsítottként, majd őrizetbe vették. A rendőrség kezdeményezte mindkét gyanúsított letartóztatásának indítványozását.

Másnap a kisbéri rendőrök újabb kábítószer-terjesztőt vettek őrizetbe. A nyomozók az ügyben november 24-én vontak intézkedés alá egy harmadik személyt, aki a gyanú szerint a megvásárolt kábítószer tartalmú anyagot anyagi haszonszerzés céljából több személynek tovább értékesítette.

K. Lászlóval szemben kábítószertesztet alkalmaztak, ami pozitív lett. A 29 éves férfit gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették. Ellene kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetése miatt indult büntetőeljárás. A rendőrség kezdeményezte, hogy a Komáromi Járási Ügyészség tegyen indítványt a férfi letartóztatására – tájékoztatott a police.hu.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!