bűnügy

2021.08.30. 14:12

Tatabányai anyósgyilkosság: kórházban volt a feleség, amikor a férj ölt

Előre kitervelte tettét a tatabányai T. N., aki a gyanú szerint megölte anyósát. Az egyik ismerősük mesélt a férfiről.

Kemma.hu

Ahogy arról korábban beszámoltunk, június 23-án megölte anyósát egy tatabányai férfi, majd tettét balesetnek próbálta beállítani. A rendőröket ő maga hívta ki halott anyósához, és azt állította: az asszony leesett a lépcsőn. Ám a haláleset körülményei gyanúsak voltak szakértőknek, és bebizonyosodott: a nő bűncselekmény áldozata lett. A rendőrség augusztusban hallgatta ki gyanúsítottként a 36 éves T. N. -t, akiről bebizonyosodott: olyan brutálisan verte meg anyósát, hogy az asszony belehalt. A bíróság elrendelte letartóztatását.

A Ripost beszámolója szerint az eset előtt a férfi összevitatkozott anyósával, aki szerint csak kihasználta a lányát. A tatabányai férfi nem bízta a véletlenre, sőt: előre eltervezte a gyilkosságot. Felesége épp tüdőembóliával volt kórházban, ekkorra időzítette kegyetlen tettét. A fedősztori része volt, hogy a férfi a gyilkosság napján azt állította, hogy el kellett mennie egy autót kipróbálni, és fél órával később ment haza, mint ahogy azt előzetesen megígérte. Miután az anyós elhalálozott, a színjáték folytatódott: a férfi magát hibáztatta a történtek miatt, azt hajtogatta, megakadályozhatta volna a tragédiát, ha hamarabb hazaér.

Egy neve elhallgatását kérő szomszéd beszámolója szerint egyébként a két nő zárkózott volt, T. N. azonban szívesen beszélgetett a szomszédokkal. Mint az ismerős elmondta: a gyilkosság előtt még össze is futott a férfivel.

– Teljesen összetört, ki volt borulva, és sírdogált. Nagyon megsajnáltam, a párja, Regina ugyanis akkor pont kórházban volt tüdőembólia miatt. Mondtam is neki, hogy ne maradjon egyedül a házban – részletezte.

A szomszéd elmesélte, hogy a gyilkosság után aztán nagy felfordulás volt a csendes tatabányai utcában. Mentő, rendőrség és a háziorvos is érkezett, de már nem tudtak segíteni az asszonyon.

– Regina az édesanyja halála után jött haza a kórházból, de azóta nem láttam őket. Talán a testvéréhez költözhetett. A férje egyébként nagyon barátságos volt, de látszott, hogy valami nincs rendben nála. Erre azonban sosem gondoltunk – mondta a szomszéd.

Ezek is érdekelhetik