2021.06.07. 06:32
Halálos baleset volt Kesztölcön: az okozó az úton hagyta áldozatát
A helyiek találták meg az elütött személy holttestét, a rendőrök nem sokkal később otthonában elfogták az okozót.
Forrás: Shutterstock
A rendőrségre június 6-án 6 óra 17 perckor érkezett a bejelentés, miszerint Kesztölcön, a Malom utcában egy ismeretlen elhunyt személyt találtak. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy a 39 éves helyi lakos közlekedési baleset áldozata lett. Azonnal megkezdték az elsődleges intézkedéseket, ami alapján az okozó járművet azonosították. Az egyenruhások a feltételezett elkövetőt június 6-án 16 óra 45 perckor a lakásán elfogták.
A 43 éves férfit a rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként kihallgatták. Ellene halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetése miatt indult büntetőeljárás. A rendőrség H. T.-t őrizetbe vette, és kezdeményezte, hogy az illetékes ügyészség tegyen indítványt a letartóztatására, írja a police.hu.
Június első hétvégéje a közlekedés szempontjából fekete volt, ugyanis három motoros halt meg az utakon. Neszmélynél pedig egy házba csapódó autó utasának életéért küzdöttek a mentősök.