vádemelés

2021.02.25. 12:59

Fel akarta gyújtani ismerőse fiát az agresszor egy mobil miatt Süttőn

Az önbíráskodás bűntettének kísérlete és súlyos testi sértés bűntette miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be a férfi ellen.

Kemma.hu

Forrás: ugyeszseg.hu

Mint arról beszámoltunk, az elkövető szeptember 7-én Süttőn bulizott két ismerősével. Ám a telefonja eltűnt az átbulizott estén, és úgy gondolta: ivócimborái vitték el. Elhatározta, hogy bosszút áll és visszaszerzi a telefont. Ezért másnap egy fejszével, gázolajjal és cukrosüveggel felszerelkezve megjelent az egyik ivócimbora süttői telkén ,egy alkalommal arcon ütötte, miközben felszólította őt arra, hogy adja elő a telefonját. A sértett elesett, majd felpattant és a helyszínről elmenekült.

Mint Dr. Reszl Ildikó megyei főügyész a Kemma.hu-nak részletezte, ezután az ismerőse jelenlévő fiát akarta rábírni, hogy a telefonját adja vissza. Ezért belerúgott a fiúba, aki emiatt legurult a lépcsőn a pincéhez. Az agresszor utánament, és a pincében fejszével hadonászott, így több tárgyat megrongált, valamint a megsebezte a fiú kezét, közben kiabálva a telefonját követelte.

Dühében nem rettent vissza még durvább dologtól sem: a fiúval levetette bakancsát, majd a fiatalt lelocsolta gázolajjal, amiből a berendezési tárgyakra is jutott. Ezután egy öngyújtót szikráztatott úgy, hogy a tűzkövön húzogatta az ujját. Közben többször kérdezte, hogy hol van a mobiltelefonja, illetve megöléssel fenyegette a fiút. A fiatalnak több horzsolása, zúzódása, valamint bordatörése keletkezett a bántalmazás miatt. Az agresszort az eset után letartóztatták, amit meg is hosszabbítottak.

Az ügyészség a vádiratban azt indítványozta, hogy az Esztergomi Járásbíróság a férfit börtönbüntetésre és közügyektől eltiltásra ítélje, a lefoglalt fejszét kobozza el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!