lebuktak

2021.01.24. 08:55

Repkedtek a 30 ezres csekkek az ittas sofőröknek Vértesszőlősön és Komáromban

Az egyenruhások megyeszerte négy ittas sofőrt kaptak el, közülük ketten 30-30-ezer forintos büntetést zsebelhetnek be. Egyikőjük a kijárási korlátozást is megszegte.

Kemma.hu

Forrás: Shutterstock

A rendőrség tájékoztatása szerint január 23-án összesen négy ittas sofőrt fogtak megyénk útjain. Egyiket, egy személyautóval közlekedő férfit már reggel lekapcsolták a tatabányai járőrök Vértesszőlősön. Ellenőrizték a jármű és a sofőr iratait, majd alkoholszondát alkalmaztak a 28 éves férfival szemben, ami pozitív lett. A sofőrt előállították a Tatabányai Rendőrkapitányságra, ahol a mérési eredmények alapján 30 ezer forint közigazgatási bírságot szabtak ki vele szemben.

Szintén aznap, 23 óra 17 perckor állítottak meg a járőrök egy személygépkocsit Komárom külterületén. A 45 éves sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív lett, ezért előállítását követően vele szemben 30 ezer forint közigazgatási bírságot szabtak ki a járőrök. Őt és utasát a kijárási korlátozás megszegése miatt helyszíni bírsággal sújtották a rendőrök.

Szintén szombaton kapták el azt a 67 éves sofőrt, aki annyi alkoholt ivott vezetés előtt, hogy a rendőrök ezért 100 ezer forintos csekkel „jutalmazták”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!