volt jogsi, nincs jogsi

2020.07.11. 08:02

Ez a két ittas sofőr nem fog mostanában vezetni

A megyei rendőrök két ittasan vezető férfit is lekapcsoltak az utakon. A jogosítványukat elvették, és eljárást is indítottak ellenük.

Kemma.hu

Forrás: Shutterstock

A rendőrsé tájékoztatása szerint a helyi járőrök Tatabányán állítottak meg egy személygépkocsival közlekedő férfit július 10-én délelőtt.

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök egy személyi sérüléssel járó és nyolc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Az egyenruhások négy személyt fogtak el, hat főt állítottak elő, valamint két ittas gépjárművezetővel szemben intézkedtek. Biztonsági intézkedés két esetben történt.

Ellenőrizték a jármű és a sofőr iratait, majd alkoholszondát alkalmaztak a 63 éves férfi ellen, ami pozitív lett. A járművezetőt előállították a Tatabányai Rendőrkapitányságra, ahol büntetőeljárást indítottak ellene, vezetői engedélyét pedig elvették.

Ugyanezen a napon délután a helyi rendőrök Dorogon intézkedtek egy ittas járművezetővel szemben. A személygépkocsival közlekedő 61 éves férfit a Köztársaság úton állították meg az egyenruhások, és alkoholszondát alkalmaztak vele szemben, ami pozitív lett. A sofőrt előállították a rendőrkapitányságra, ahol a mérési eredmények alapján büntetőeljárást indítottak ellene, vezetői engedélyét pedig elvették.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!