2020.06.25. 14:08
Süttői kettős gyilkosság: brutális vérfürdőt leplezett a tűzzel a letartóztatott testvér
A bíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinek letartóztatását, aki a gyanú szerint megölte, majd felgyújtotta nővérét és annak párját.
Sz. D. először megölte testvérét és annak párját, majd felgyújtotta a helyszínt
Forrás: police.hu
A bíróság elrendelte annak a fiatal férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint Süttőn megölte lánytestvérét, valamint sógorát, ezt követően pedig a holttesteket meggyújtotta. Ahogy arról beszámoltunk, a férfi is megégett a tűzben, emiatt kórházi ápolásra szorult. A nyomozók a férfit több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megvalósítása miatt csak június 24-én hallgatták ki gyanúsítottként.
A kórházi kezelése miatt a Tatabányai Járásbíróság csak június 25-én rendelte el Sz. D. letartóztatását, ahogy a Tatabányai Törvényszéktől megtudtuk, egy hónap időtartamra, mert álláspontja szerint fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. A végzés végleges.
Dr. Reszl Ildikó megyei főügyész a Kemma.hu-nak elmondta, a megalapozott gyanú szerint a férfi a családi házban május 16-án 00 óra 57 percet megelőző időben sógorát 36 , nővérét 19 késszúrással, vágással ölte meg. Mindkét sértett a késszúrások okozta sérülések következtében vesztette életét.
Ezt követően a gyanúsított a holttesteket benzinnel átitatott rongyokkal letakarta, az ingatlanban benzint locsolt szét és azt meggyújtotta, melynek következtében az ingatlanban tűz keletkezett, amelyben a gyanúsított is másodfokú égési sérüléseket szenvedett a kezén, lábán és arcán, ezért a mentőszolgálat munkatársai a budapesti Honvédkórházba szállították.
Felgyújtotta saját testvérét és sógorát Süttőn a férfi