2020.02.21. 14:00
Elkapták a férfit, aki megütötte a tatabányai buszsofőrt
A rendőrök kihallgatták a férfit, ellene közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett miatt indult eljárás.
Forrás: 24 Óra
Fotó: Mazán Tibor
Tatabánya Facebook-oldalán jelent meg a hír, mely szerint február 20-án csütörtökön délután egy menetrend szerint közlekedő helyi járaton a busz vezetője az Ifjúság úti megállóban szóvá tette egy utasnak, hogy nem az első ajtón szállt fel, ezáltal nem mutatta fel bérletét, illetve nem érvényesítette jegyét. A férfi erre az autóbusz vezetőjét megütötte. A T-BUSZ közfeladatot ellátó vezetője értesítette a rendőrséget. Az autóbuszon utazók közül senki sem sérült meg.
A rendőrség tájékoztatása szerint a bántalmazás után a férfi leszállt az autóbuszról és távozott. A tatabányai rendőrök néhány percen belül a helyszínre érkeztek, és a közelben elfogták a 40 éves V. T.-t.
A férfit előállították a Tatabányai Rendőrkapitányságra, ahol közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését.
(Főoldali kép: Shutterstock)