2019.10.22. 11:30
1,2 milliós jóvátételt fizet a teherautós, aki maradandó fogyatékosságot okozott
Az ügyészség közvetítői eljárásra bocsátotta annak a két sofőrnek az ügyét, akik Környe és Tata közt ütköztek, mert egyikőjük nem tartotta be a követési távolságot.
Fotó: Godó Sándor
A Tatabányai Járási Ügyészség felfüggesztette annak a teherautósofőrnek a büntetőügyét, aki Környe és Tata közötti úton súlyos közlekedési balesetet okozott. A maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult ügyet az ügyészség közvetítői eljárásra utalta, amelyben a sértett megállapodott az elkövetővel. A két fél egyaránt kérte a közvetítői eljárás elrendelését.
Dr. Reszl Ildikó megyei főügyésztől megtudtuk, hogy a teherautósofőr a balesettel okozott sérelmet 1 millió 200 ezer forint megfizetésével tette jóvá. Az elkövető tevékeny megbánására figyelemmel az ügyészség megállapította, hogy a balesetet okozó férfi büntethetősége megszűnt, ezért a büntetőeljárást megszüntette.
A sofőr 2017. október 7-én, 6 óra 10 perc körül a 8119. számú úton Környe irányából Tata felé vezetett egy tehergépkocsit. Azonban nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte, azonos irányba haladó, a sértett által vezetett tehergépkocsi mögött.
![](https://cdn.kemma.hu/2021/12/C2W025ToO54D04CZifm57f-VrLTKy6vg_vZ0dD6BsoM/fill/800/529/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzgzZmJmMWVkYWIyMjRiZjQ4MzZmNjc4YzQ1Y2QyYTll.jpg)
A másik autó sofőrje észlelt egy előtte kivilágítatlanul közlekedő munkagépet, ezért az ütközés elkerülése érdekében vészfékezett. Emiatt azonban a mögötte haladó teherautó utolérte a vészfékező járművet, és a teherautó elejével az előtte lassuló tehergépkocsi bal hátsó sarkának ütközött. Ennek hatására a sértett járműve nekiütközött a földmunkagép hátsó részének, majd a két tehergépkocsi ismételten egymásnak ütközött.
![](https://cdn.kemma.hu/2021/12/SZru42R1Vr0cjzwSAv1sGBGqVvTRc2zgq0cvx5X2ZcU/fill/707/530/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I4MWU4MzE0MDBiOTRmYmNiOWE4ZjBhYmUxYTQyZmE4.jpg)
A sértett a közlekedési baleset során többek között a baloldali csípőízület ficamos, darabos törését szenvedte el, emiatt a baloldali csípőízület mozgáskorlátozottsága maradt vissza, amely maradandó fogyatékosságot jelent.