ítélet

2019.04.08. 13:57

Letöltendő börtönre ítélték a sofőrt, aki halálos balesetet okozott Tátnál, majd részegen vezetett

Felelőtlen előzése miatt meghalt egy motoros, ez után ittasan is volán mögé ült a jogsi nélkül vezető férfi. A bíróság mindkét tettét letöltendő börtönbüntetéssel „jutalmazta”

Kemma.hu

Forrás: Shutterstock

Halálos közúti baleset okozása miatt március 4-én letöltendő szabadságvesztésre ítélte a bíróság egy sofőrt. A férfi az ítélethirdetés után, március 16-án éjjel ittasan vezetett autót Esztergomban. Utóbbi tettéért szintén börtönbüntetésre ítélte április 8-án az Esztergomi Járásbíróság.

Az Esztergomi Járásbíróság idén március 4-én halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt 2 év 6 hónap fogházbüntetésre ítélte a férfit és 5 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.

A második tette után az Esztergomi Járásbíróság a férfit mint visszaesőt ittas járművezetés vétsége miatt 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, 5 évre eltiltotta a járművezetésről és 2 évre a közügyek gyakorlásától. Az ítélet jogerős, így mind a két szabadságvesztést le kell töltenie.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkező, 46 éves férfi 2018. április 6-án este Tát lakott területén kívül, Esztergom-kertváros felől, Tát irányába haladt. A záróvonalat figyelmen kívül hagyva előzni kezdett egy tehergépkocsit, annak ellenére, hogy a szembe sáv nem volt szabad, egy motor közeledett a megengedett sebességet túllépve. A motor és az előzést végző autó összeütközött, a motor sofőrjét súlyos sérülésekkel kórházba szállítótták, de a kórházba szállítását követően életét vesztette.

A halálos balesetet okozó autó sofőrje ennek ellenére – mivel még nem kezdte meg a fenti, jogerős szabadságvesztés letöltését – ismét volán mögé ült: március 16-án éjjel, ittas állapotban, utasokat szállítva vezetett autót Esztergomban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában