vádemelés

2019.03.11. 07:44

Hihetetlen módon lopott gyűrűt a nő a tatabányai ékszerüzletből

Fogkrémreklám még lehet abból a nőből, aki ellen egy 2017-es lopás miatt most vádat emeltek. A nőnek egy 3500 forintos gyűrű miatt kell felelnie.

Kemma.hu

Fogkrémreklám még lehet abból a nőből, aki ellen egy 2017-es lopás miatt most vádat emeltek. A nőnek egy 3500 forintos gyűrű miatt kell felelnie.

Forrás: Shutterstock

A Tatabányai Járási Ügyészség szabálysértési értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétsége miatt nyújtott be vádiratot egy nővel szemben, aki egy tatabányai ékszerüzletből egy darab ezüstgyűrűt úgy lopott el, hogy a gyűrű megőrzésére szolgáló, azt rögzítő horgászzsinórt elharapta. Azt indítványozták, hogy a Tatabányai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben a büntetlen előéletű, a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlottat bocsássa próbára, továbbá 3500 forint összegben meghatározott vagyonelkobzással sújtsa.

Dr. Horváth Sándortól, a megyei főügyészség helyettes szóvivőjétől megtudtuk: a vádirati tényállás szerint a vádlott 2017. augusztus 11-én dél körül tért be a tatabányai ékszerüzletbe. Az üzlet gyűrűs polcán elhelyezett, 3500 forint értékű, női ovális fehér cirkónia köves, 2,3 gramm tömegű ezüst gyűrt oly módon tulajdonította el, hogy az eladó figyelmetlenségét kihasználva, a gyűrű megőrzésére szolgáló, azt rögzítő horgászzsinórt elharapta, majd a gyűrűt a táskájába rejtette.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában