2018.05.17. 20:04
Nem fuvarozta a pizzafutár, így elhajtott a kocsijával az 55 éves János
„Gyorsabban akart úti céljához érni”, ezért elvitte egy épp dolgozó pizzafutár kocsiját egy férfi Tatabányán. Nem mondhatni, hogy messzire jutott vele...
Forrás: police.hu/Shutterstock
S. János Bécsből érkezett Tatabányára május 16-án. Budapesten át Szekszárdra akart eljutni, így megkérdezett egy pizzafutárt, elvinné-e őt egy darabon. Mikor a férfi nemmel válaszolt, S. János megvárta, amíg a futár kiszáll az autójából és bemegy az egyik lépcsőházba, majd
beszállt az autójába és elhajtott vele.
Az így szerzett kocsival bejárta a várost, végül egy zsákutcában állt meg. Magához vette az autóban talált készpénzt és a futár iratait, majd gyalogosan távozott, a járművet pedig az utcában hagyta. Nem jutott azonban messzire, a tatabányai járőrök három órán belül elfogták és előállították a rendőrkapitányságra.
Az 55 éves férfi gyanúsítotti kihallgatásán elmondta a nyomozóknak, hogy nem akarta ellopni az autót, csak úgy gondolta, azzal gyorsabban eléri úti célját, mint vonattal.
S. János ellen a rendőrség lopás vétség és jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. A férfit a Tatabányai Rendőrkapitányság őrizetbe vette és előterjesztést tett előzetes letartóztatásának indítványozására.
(Nyitókép: police.hu/Shutterstock)