szörnyű hiba

2018.04.27. 10:45

Az apa figyelmetlensége miatt életveszélyesen megégett a 8 hónapos kisbaba

Az apa nem figyelt oda a kislányára, aki magára rántotta a forró olajjal teli serpenyőt. A baba harmadfokú égési sérüléseket szenvedett.

kemma.hu

Forrás: shutterstock

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt emelt vádat a 32 éves férfival szemben.

A vádlott az élettársával és a közös gyermekükkel egy csolnoki házban lakott. A férfi 2017. október 9-én az elektromos serpenyőben húst sütött. Az akkor 8 hónapos kislánya a szobából kimászott hozzá a konyhába, majd felkapaszkodott az apja lábánál fogva, közben pedig – mivel a férfi a tőle elvárható figyelmet elmulasztotta –, a vezetékénél fogva magára rántotta a forró olajjal teli serpenyőt – tudtuk meg dr. Reszl Ildikó főügyésztől.

A sértettnek a fején, hátán, karján és a lábán I-II-III. fokú, a testfelszín 21 százalékára kiterjedő forrázásos égési sérülései keletkeztek. A testfelület 21%-át érintő, részben III. fokú égéses sérülések közvetlen életveszélyes sérülésnek tekinthetők.

Abban a kérdésben, hogy súlyos egészségromlás, vagy maradandó fogyatékosság kialakult-e, a sérülés bekövetkeztét követő egy év elteltével, a sértett személyes vizsgálatát követően lehet majd állást foglalni.

A férfi büntetőjogi felelősségéről a Tatabányai Törvényszék fog dönteni.

(Borítókép: Shutterstock)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!