rally

2018.03.05. 12:25

Tolna és Tardos között egy teszt miatt lesznek útlezárások

Ez nem verseny lesz, hanem teszt, így útlezárásokra kell számítani, nem pedig arra, hogy nézelődni lehet.

Kemma.hu/police.hu

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatósága tájékoztatása szerintmárcius 5-én 10 óra és 19 óra 30 perc közötta 1127-es számú út 7-es és 11-es kilométerszelvénye közötti szakaszán (Vértestolna és Tardos között) rally-teszt et szerveznek. A teszt nem nyilvános, azon nézőközönség nem vehet részt. A fenti útszakasz időszakonként teljes pályás (mindkét irányú forgalmi sávokat érintő) útlezárására kerül sor rendőri biztosítás mellett.

A lezárt útszakasz körülbelül 20-30 perces időközönként a közforgalom számára megnyitásra kerül, azonban az arra közlekedők hosszabb-rövidebb idejű várakozásra számíthatnak.

A megkülönböztető jelzéssel közlekedő gépjárművek továbbhaladását a lezárt útszakaszon a rendőrség biztosítja. Kérik, hogy az adott útszakaszon fokozott óvatossággal mindenki közlekedjen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában