2018.03.14. 17:47
Két napon belül elfogták a három ácsi betörőt
A könnyű pénz reményében tört be egy szomódi családi házba három ácsi férfi. A helyszínről ugyan elfuthattak, de sokáig nem rejtőzködhettek a rendőrök elől.
Forrás: police.hu
A gyanú szerint a három férfi (N. Tamás, K. Zoltán és B. Krisztián) 2018. március 11-én 22 óra magasságában Szomódra ment, ahol a könnyű pénzszerzés reményében egy házat akartak kirabolni. Gyalog közelítették meg az épületet, miután attól nem messze otthagyták az autót, amivel érkeztek.
Miután meggyőződtek arról, hogy a házban senki nem tartózkodik, bemásztak a kerítésen és nyitott nyílászárókat kerestek. Egyikük észrevett egy bukó állásban lévő ablakot, azon keresztül bejutott a házba, majd ajtót nyitott a többieknek, és mindhárman nekiálltak értékek után kutatni.
Az időközben helyszínre érkező rendőrök azonban megzavarták a tetteseket, akik futva menekültek a helyszínről. Később Ácson találkoztak, hogy elrejtsék azt a nagy értékű karórát, amelyet a betörés során zsákmányoltak.
![](https://cdn.kemma.hu/2021/12/11ujn7Y2uQ3Bt-cyo8h1uxWV1RUG0WHRmz1TwNbG1yQ/fill/750/792/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I3N2Y0ODVkNjlkMjRiNDJhN2UwYWFmOTM5OGZmZDRk.jpg)
Forrás: police.hu
A talaj azonban már forró volt a lábuk alatt, ugyanis a rendőrök megtaláltak a tettesek Szomódon maradt autóját, amit le is foglaltak. Így jutottak el N. Tamáshoz, akit március 12-én tartóztattak le. Két társa csuklójára másnap kattintottak bilincset a tatai nyomozók, akik a három férfit gyanúsítottként hallgatták ki. Őrizetbe azonban csak K. Zoltánt vették, akinek előzetes letartóztatását is indítványozták. Az ellopott karórát visszajuttatták a jogos tulajdonosának.