támadás

2018.03.20. 11:11

Hasba rúgta édesanyját a börtönből szabadult férfi

Életveszélyes sérülést szenvedett az asszony, akinek a lépét is el kellett távolítani. Fia azért rúgta hasba, mert a barátnője nem költözhetett hozzájuk.

Kemma.hu

Hasba rúgta édesanyját a férfi

Forrás: Shutterstock

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal az előzetes letartóztatásban lévő csolnoki férfival szemben, aki az édesanyját bántalmazta: hasba rúgta az asszony.

A férfi az előélete alapján többszörös visszaesőnek minősül, ezért fegyházbüntetést indítványoztak az esetében. A bántalmazó büntetőjogi felelősségéről a Tatabányai Törvényszék fog dönteni.

Dr. Reszl Ildikó főügyész a Kemma.hu-nak elmondta: a férfi 2017 júliusában, a börtönből való szabadulását követően szülei csolnoki családi házába költözött. Folyamatosan konfliktusai voltak az édesanyjával, aki nem engedte meg a fiának azt, hogy a barátnője is odaköltözzön. Mindezek ellenére a vádlott 2017 októberében barátnője holmijait tartalmazó csomagokkal hazaérkezett, majd az étkezőbe ment. A széken ülő asszony a csomagokat látva ismételten kijelentette, hogy a barátnő nem költözhet hozzájuk.

A férfi ezen feldühödött, odaugrott az asszonyhoz, és a jobb lábával, lendületből, nagy erővel megrúgta a hasát. Az asszony ráesett az étkezőasztal melletti székre. Az elkövető próbálta megütni a földre került édesanyját, de ezt az apja megakadályozta.

Az asszonyt másnap reggel a mentők kórházba szállították, ahol a lépét eltávolították. Az elszenvedett lépsérülés a hasüregben történő heveny elvérzés lehetősége miatt közvetetten életveszélyes sérülésnek tekintendő, és szakszerű orvosi ellátás hiányában az asszony meg is halhatott volna.

(Főoldali kép: Shutterstock)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában