frontális ütközés

2018.03.14. 09:20

Durva baleset lett a vége a frissjogsis fiú felelőtlenségének

A másik autó vétlen sofőrje lehet, hogy maradandó sérüléseket szerzett a frontális ütközésért felelős meggondolatlan fiatalkorú miatt.

kemma.hu

A baleset a fiatalkorú sofőr miatt történt

Forrás: shutterstock

A Tatabányai Járási és Nyomozó Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a fiatalkorú fiúval szemben, aki pár hónapos jogosítvánnyal okozott balesetet a rosszul megválasztott sebesség miatt.

Az elkövető 2016 novemberében szerzett vezetői engedélyt. Április 15-én, este, szemerkélő esőben Nagysáp felől Bajna irányába tartott egy ismerősével. Egy jobbra ívelő kanyarban nem az út vonalvezetésének és az időjárási viszonyoknak megfelelően választotta meg a járműve sebességét, ezért megcsúszott, és fékezés ellenére áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol nekiütközött a szabályosan közlekedő személygépkocsinak – tudtuk meg dr. Reszl Ildikó főügyésztől.

Az ütközés következtében a vétlen sofőr nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, azonban a balesetet követő egy év elteltével lehet nyilatkozni arról, hogy nála maradandó fogyatékosság vagy súlyos egészségromlás is bekövetkezett-e. A baleset okozója és utasa nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.

A fiatalkorú fiú – aki jelenleg biztonságos közlekedésben való részvételre nem alkalmas – büntetőjogi felelősségéről az Esztergomi Járásbíróság fog dönteni.

(Borítókép: Shutterstock)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában