2018.01.28. 07:39
Nem várt biztatásra Győző, mikor meglátta az ottfelejtett brifkót
Bíróság előtt kell megmagyaráznia az oroszlányi H. Győzőnek, miért érezte úgy, hogy sajátjának tekintheti a más által a boltban felejtett pénztárcát.
Szigetszentmiklósról körözték a dorogi férfit
Forrás: Shutterstock
Az oroszlányi rendőrség befejezte a nyomozást az 52 éves H. Győző ellen, aki 2017. december 30-án 16 óra 40 perc körül egy oroszlányi üzletből ellopott egy pénztárcát. Az ügyben keletkezett iratanyagot bíróság elé állítási javaslattal továbbították az illetékes ügyészségnek.
A H. Győző által zsákmányolt tárcát korábban egy vevő felejtette az ásványvizes palackok tetején. A középkorú férfi észlelte az őrizetlenül hagyott brifkót és a táskájába tette, majd távozott az üzletből. A tárcától egy mezőn szabadult meg, miután kivette belőle a készpénzt.
A rendőrök még ezen a napon azonosították H. Győzőt és 18 óra 40 perckor elfogták, majd gyanúsítottként kihallgatták a férfit, aki beismerte a bűncselekmény elkövetését.
(Nyitókép: Shutterstock)