csalók

2017.11.15. 16:21

Milliókkal verték át a dorogiakat

Bilincs kattant annak a párnak a kezén, akik dorogi társasházak építésének ürügyén csaltak ki jelentős összegű előleget több embertől is, majd felszívódtak.

kemma.hu/police.hu

Forrás: Shutterstock

A Dorogi Rendőrkapitányság csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy budapesti férfi és nő ellen.

A két gyanúsított 2017 elejétől különböző fórumokon dorogi társasházak építését hirdette meg. A gyanútlan érdeklődőket az építési munkák előkészületeivel és a tervrajzok meglétével győzték meg arról, hogy egy regisztrációs megállapodást kössenek. A sértettektől elővásárlásként ötszázezer és egymillió forint közötti pénzösszeget vettek át. Mivel a szerződésben foglaltak szerint az építkezés nem kezdődött meg, a vásárlókat a lakásátadások későbbi időpontjával hitegették. Később a két gyanúsított elérhetetlenné vált.

A dorogi rendőrkapitányságra az esettel kapcsolatban több feljelentés is érkezett. A rendőrök megállapították, hogy a két budapesti lakos, a 36 éves N. Mihály és a 37 éves N. Szilvia soha nem rendelkezett azokkal az engedélyekkel és anyagi forrásokkal, amelyekkel az építkezést valaha is megkezdhették volna, ezért november 7-én körözést rendeltek el ellenük.

A nyomozók november 14-én 12 óra 20 perckor Budapesten fogták el a férfit és a nőt, a házkutatás során céges iratokat is lefoglaltak. N Mihályt és N. Szilviát a dorogi rendőrségen gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbevételüket követően előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

(Borítókép: Shutterstock)

Címkék#Dorog

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!