2017.07.14. 10:21
„Elvágom a torkotokat!” – még a családi pótlékot is elvette a kegyetlen zsaroló
Előzetes letartóztatásba helyezték azt a kisbéri férfit, aki gyilkossággal fenyegetett egy családot. A férfi bántalmazta is őket, a családi pótlékot is kizsarolta tőlük.
Forrás: Shutterstock
A Komáromi Járási Ügyészség indítványának helyt adva a Komáromi Járásbíróság július 13-án egy hónapra elrendelte annak a kisbéri férfinak az előzetes letartóztatását, aki ellen súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette miatt folytat nyomozást a hatóság.
A zsaroló több alkalommal erőszakkal és fenyegetéssel elvette a sértett készpénzét, majd megjelent a lakásán, és a tőle rettegő, félelmében nem tiltakozó áldozattól magához vette annak fűkaszáját, laptopját és mobiltelefonját. Az elkövető a torkuk elvágásával is megfenyegette áldozatát és családját arra az esetre, ha nem adják át a fizetését és a családi pótlékot – tájékoztatta a Kemma.hu-t dr. Reszl Ildikó főügyész.
Ez év júniusának végén pedig arra kényszerítette, hogy egy bankfiókban a saját nevére, de valójában az elkövető részére egy millió forint hitelt igényeljen. A hitelügylet végül meghiúsult, mert a bank elutasította a sértett hitelkérelmét. A sértett családjával félelmében végül elmenekültek az ország egyik távoli településére.