gazdaság

2020.07.25. 07:21

Már gyártják a rézfóliákat a Doosan tatabányai gyárában

Egy év elteltével gyakorlatilag befejeződött az első ütem, a Doosan gyárának építése, a gépek telepítése, a dolgozók betanulása egyaránt jól halad a Tatabánya-Környe Ipari Parkban.

M. K.

A tatabányai Doosan gyárának építése, a gépek telepítése, a dolgozók betanulása egyaránt jól halad a Tatabánya-Környe Ipari Parkban.

Forrás: 24 Óra

Fotó: Raffael Veronika

Tavaly júliusban tették le a dél-koreai Doosan magyarországi rézfólia gyárának alapkövét a Doosan Corporation vezető tisztségviselői, valamint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Tatabányán, az ipari parkban. A mintegy 31 milliárd forintos beruházás során – amelyet a kormány 4,7 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással segített – 144 ezer négyzetméteren épül fel a gyár. Néhány napja jártunk ott, és láttuk, hogy az első ütem szinte már befejeződött.

– A gyártó- és az irodacsarnok kívül-belül egyaránt 99 százalékban elkészült – mondja Vass Csaba HR-igazgató. – Kisebb simítások vannak hátra, közben a nyolc gyártósorunkból kettőn már megkezdődött az elektromos autók akkumulátoraiba a rézfólia gyártása. Az építkezés második üteme a tervek szerint az utolsó negyedévben elkezdődik, ez gyakorlatilag duplázást jelent. A harmadik ütem a mostani állapot négyszerezését, annak a tervezett befejezése 2025 lesz.

Folyamatosan érkeztek és érkeznek a dolgozók is, már 2019 tavaszától. Eleinte a Doosan másik európai, luxemburgi gyárába mentek csoportok betanulásra, amióta pedig itt vannak a gépek, helyben sajátítják el a tudnivalókat, három hónapos próbaidő alatt. A jelenlegi létszám 165, az év végére ez 190-re emelkedik. Szerencsére alacsony a fluktuáció, legtöbben megtalálják a számításukat. Nemrégen tértek át a 8 órásról a 12 órás munkarendre. Megtudtuk, hogy a koronavírus-járvány semmilyen lassítással nem járt az építkezésre, a gépek tesztelésére, illetve a mintagyártásra.

– Kapcsolatban állunk a piacvezető koreai akkumulátorgyárakkal. A szerződések véglegesítéséről még folynak a tárgyalások – folytatja Vass Csaba. – Az első „termelő év” során 10 ezer tonna rézfólia készül majd Magyarországon, 2025-ben pedig már a legújabb tervek szerint elérjük, vagy meg is haladjuk a 75 ezer tonnát. Ez 2,2 millió elektromos autó akkumulátorainak előállításához elég. Az utóbbi hónapokban az autógyártás és az eladások világszerte csökkenést mutattak, a szakmai elemzők szerint lassú lesz a visszaállás, de úgy gondolom, hosszú távon nem törik meg a lendület.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!