több mint munkahely

2018.10.28. 07:00

Sikerre ítélt csapat a tatabányai SINBON

A SINBON Hungary Kft. új helyre költözött, a Tatabánya-Környe Ipari Parkba. Kovács Tibor ügyvezető igazgatóval a csarnok „belakásáról”, a régi és új termékekről, valamint a tervekről beszélgettünk.

Mórocz Károly

A SINBON Hungary Kft. új helyre költözött, a Tatabánya-Környe Ipari Parkba. Kovács Tibor ügyvezető igazgatóval a cég terveiről is beszélgettünk.

Fotó: Dallos István/24 Óra

– Sok kisebb-nagyobb nehézséggel jár, amikor egy új környezetben mindenki megtalálja a helyét. Ezért is történt, hogy a napokban összehívtam a munkatársakat, és így kezdtem a beszédemet: A SINBON a legjobb munkáltató a régióban – mondja mosolyogva Kovács Tibor. – Csend fogadta a kijelentésemet, többen értetlenül néztek rám. Így folytattam: Ez a célunk.

Kihívásnak tartja az ügyvezető igazgató, hogy a több mint kétszáz dolgozó példamutatóan jó, minden helyzetben összetartó csapattá kovácsolódjon. Az embereket a vállalat szívének nevezi, de hozzáteszi, hogy a szívnek nem csak működnie kell, hanem az is lényeges, hogy jól érezze magát.

– Mostanában a folyamatos termelés mellett az új piacok megtalálása a kiemelt feladat – hangsúlyozza Kovács Tibor. – Az új megrendelőkhöz, új területekre bejutni nagyon nehéz, maradni már könnyebb.

A termékekről kérdezzük. Bólint, feláll és indulunk a csarnokba. A túlsó végén mutatja, itt készülnek azok az adatátviteli rézkábelek, amelyeket nagy mennyiségben rendelnek. A következő sornál a speciális rézkábeleket mutatja, majd az üvegszálas kábelkorbács készítését figyeljük.

Keresztnév és tegeződés

– Természetes dolog, hogy egy vidám, lelkes csapat jobban teljesít, mint ha komoran, feszülten végeznék a dolgukat – mondja Kovács Tibor. – Jó napot, igazgató úr! – így köszönt rám tegnap az udvaron az egyik új kolléga. megállítottam, és megkértem, szólítson a keresztnevemen, Tibornak, ahogyan a többiek, és tegeződjünk. Meglepődött, de bólintott. Apróságnak tűnik, pedig nem az. Ha alaposan megismerjük a másikat, tudunk segíteni abban, hogy jobban végezze a dolgát. Ha többen is meghallgatjuk a panaszát, valamelyikünknek biztosan támad ötlete a megoldásra. Ilyen egyszerű ez, „csak” e szerint kell élni.

Kovács Zibor (Fotó: Dallos István/24 Óra)

– A ranglétra alján kezdtem, most már csoportvezető vagyok – mondja látható büszkeséggel Kovács Erika. – Szeretek itt dolgozni, magunkénak érezzük a gyárat. Ennek bizonyítéka például, hogy a csarnok kialakításánál sok munkát önként vállaltunk, utána az udvar csinosítását, rendbetételét is. Kíváncsian várjuk az új termékeket...

... amelyek közül már látunk is egyet, tesztelés közben, amely majd a környezetbarát, elektromos meghajtású járművek fejlesztését szolgálja. A kábeltechnológiában a piacvezetők között számon tartott, tajvani tulajdonú SINBON vállalatcsoport termékei életmentő műtétek végrehajtását is szolgálják, valamint ott vannak a szélerőművek, a megújuló energia és az intelligens gépek kommunikációjának világában egyaránt.

– A tatabányai üzem egyben az európai gyártóközpont. Ma még úgy fogalmaznék, nemsokára ott leszünk az előbb felsorolt területeken – magyarázza az ügyvezető igazgató. – Miközben keressük a partnereket, alaposan felmérjük, hogy el tudjuk-e fogadni a rendeléseket. Most indult egy három modulból álló 500 órás képzés, amelynek a végén a betanított munkásokból akár mérnökök is lehetnek. A beszélgetés végén visszakanyarodunk ahhoz, hogy a SINBON-nál másodlagos szempont az elégedett vevő, az első az elégedett munkatárs. Akkor van egy cég egyértelműen „sikerre ítélve”, ha mindenki pozitív energiákkal telve kezdi és fejezi be a napi munkát. Ahogyan Kovács Tibor.

Különleges képeslapok a vevőknek

A társadalmi felelősségvállalást – a dolgozók felé és a környezet felé egyaránt – természetesnek tartják a cégnél, az a mindennapok része. Kiemelt terület a környezet védelme, az egészségügy és az oktatás. A cégcsoport tajvani elnök-vezérigazgatója, Joseph Wang mondta: Kedvességünk magjainak elültetéséért sosem kérünk semmit cserébe, a hosszú és szakadatlan erőfeszítésünk utáni „kedvesség” kifogyhatatlan és kortalan. – Most éppen egy rendhagyó dologra készülünk – teszi hozzá Kovács Tibor ügyvezető igazgató.

– Megkeresünk egy olyan tatabányai iskolát, ahol hátrányos helyzetűek tanulnak, és meghívjuk a diákokat egy gyárlátogatásra, nézzenek körül nálunk. Utána megkérjük őket, rajzolják le az élményeiket. Kiválasztjuk a három legjobbat, legérdekesebbet, ezekből készítünk képeslapokat, amelyeket vevőinknek küldünk majd el. Alakulnak a terveink sok más területen is, amikor már valósággá válnak, térjünk vissza ezekre.

 

Címkék#SinBon

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!