2021.11.19. 20:00
Picike volt az oroszlányi fitnesszmodell a Ninja Warrior akadályához
Rövid ideig, de lendületesen szerepelt Kocsis Alexandra, az oroszlányi fitnesszmodell a Ninja Warrioir Hungary VIP november 18-ai adásásban.

Forrás: Tv2 Sajtószoba
Kocsis Alexandra is részt vett a Ninja Warrior Hungary VIP adásában, ám sajnos már az első körben kiesett a játékból, így őt már nem láthatjuk a november 19-i döntőben. A fiatal oroszlányi fitnesszmodell bemutatkozásában igencsak pozitívan áll hozzá a versenyhez.
Célozd meg a holdat, de ha a csillagokközé esel az sem gond!
Az első akadályt szinte hibátlanul vette a szépség, ám a henger kifogott rajta. Azt mondta, hogy túl pici volt a hengerhez és habár a karjaival még tudta volna tartani magát, a lábai kicsik voltak ahhoz, hogy elég ideig fennmaradjon. Kocsis Alexandra nagyon csalódott, hiszen már az első pár lépése után azon gondolkozott, hogy fogja a felfutást megoldani. Habár csak pár percig láthattuk a megyei versenyzőt az extrém pályán, önmagához hűen és lendületesen vette azt a néhány akadályt.
Ahogy már korábban beszámoltunk róla, Kocsis Alexandra már sokszor bizonyított fizikai és lelki erejéről, kitartásáról. Korábban a Survivor-ban, tavaly pedig az Exathlon Hungary műsorában szerepelt sikeresen az oroszlányi szépség, most pedig a Ninja Warrior Hungary VIP szereplésével bővítette repertoárját.