ökölvívás

2020.03.05. 12:19

Balzsay Károly: úgy gondoljuk, Harcsa Zoli áldozat

A magyar ökölvívó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a visszavonulását kedden bejelentő Harcsa Zoltánt hamis állításokkal felhergelték és ez vezetett döntéséhez és botrányos viselkedéséhez, amiért fegyelmi eljárást indított ellene a magyar szövetség.

Debrecen, 2017. február 8. Ifj. Balzsay Károly, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a 61. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékversenyen a debreceni Oláh Gábor utcai sportcsarnokban 2017. február 8-án. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

A szakvezető csütörtökön reggel az M4 Sport Sporthíradójában beszélt a két napja kirobbant botrányról, melyet az elmúlt évek legeredményesebb hazai amatőr bokszolójának bejelentése okozott, mert igazságtalannak érezte, hogy a profi Bacskai Balázzsal kell válogatóznia a 75 kilogrammos indulói helyért a jövő héten kezdődő londoni olimpiai kvalifikációs tornára. A kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes, Európa Játékok-harmadik, olimpiai negyeddöntős

Harcsa egy Facebookra feltett tízperces videóban bátyjával, a szintén bokszoló Norberttel bírálta a szövetség vezetését és Balzsay Károlyt.

A szakvezető hangsúlyozta,

nem volt szó válogatómeccsről, csak kesztyűzésre került volna sor, hogy a csapattagságról döntő szakemberek láthassák, milyen formában van a két bokszoló.

Mint mondta a kesztyűzés a normálisnál vastagabb, nagyobb kesztyűkkel zajlott volna, fejvédőkben, pontozók pedig azért voltak ott, hogy meccsszituációt szimuláljanak.

„Zoli ezt később egy kutyakomédiának titulálta, én úgy gondolom, hogy ebből igazán ő csinált azt és a legrosszabb utat választotta”

- jelentette ki Balzsay, aki szerint ha Harcsa „tökös lett volna”, akkor felmegy a ringbe és bokszol, vagy ha nem ért egyet ezzel a szituációval, akkor a szövetség elnökével is megbeszélhette volna intelligensen a dolgot.

A keddi kesztyűzést Balzsay elmondása szerint nagy érdeklődéssel várta a szakma, a Madárfészek Akadémián megjelentek megdöbbenve tapasztalták, hogy Harcsa felment a szorítóba, de nem volt hajlandó küzdeni, majd botrányosan viselkedett.

„Egy üzengető cunamit indított el és elég sok személyt megsértett. Nyilván ennek lesz következménye, de sokan úgy gondoljuk, hogy Zoli egy áldozat”

- jegyezte meg a kapitány, aki szerint

a versenyzőn keresztül akartak egyesek zavart kelteni a szövetségben, melyben szerinte hosszú idő után elindult egy megtisztulási folyamat,

és olyan munka kezdődött meg, melynek köszönhetően tiszta viszonyok teremtődnek, ami viszont sokak érdekeit sérti.

Balzsay arról is beszélt, hogy

a válogatási elvek tiszták voltak és Harcsa állításával ellentétben nem rúgták fel azokat.

A profik szereplésére Nemzetközi Olimpiai Bizottság adott lehetőséget, de állásfoglalását csak a tavalyi év vége felé közölte, így a magyar hivatásosok a decemberi országos bajnokságon nem tudták vállalni a szereplést. Mint mondta, Bacskai, aki amatőrként 2010-ben felnőtt Európa-bajnok volt, a februári Bocskai emlékversenyen könyöksérülés miatt nem tudott elindulni, melyet az amatőr válogatottnál egy ukránokkal közösen tartott kesztyűzés során szedett össze. Ugyanakkor Harcsa sem tudta sérülés miatt végigbokszolni a debreceni nemzetközi viadalt, ezért született döntés arról, hogy legyen egy iránymutató kesztyűzés.

Kedden a 75 kiló mellett 63 és 81 kilogrammban is lett volna „meccs”, ám végül egyik találkozóra sem került sor. Balzsay tájékoztatása szerint félnehézsúlyban sérülés miatt maradt el a találkozó, váltósúlyban pedig a magyar bajnok, a Bocskain ezüstérmes Kovács Richárd klubja levélben értesítette a szövetséget arról, hogy Kovács nem fog kesztyűzni. A megállapodás szerint így 63 kilóban Londonban a tavalyi ob-n ezüstérmes Fodor Milán képviseli a magyar színeket és ha nem jár sikerrel, akkor a májusi, párizsi kvalifikációs viadalon Kovács Richárd bokszol.

A londoni, európai kvalifikációs versenyre hét férfi és öt női öklözőt nevez a szövetség. A névsor azután lesz nyilvános, hogy a sportolók körében hivatalosan kihirdetik az utazók neveit.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!