magyar siker

2019.09.07. 07:45

Sikeres szezont zárt Rokob József ultratriatlonista

Megnyerte az augusztus végén Svájcban rendezett tízszeres Ironman-versenyt.

A sportember Győr-Ménfőcsanakon tartott sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a tíznapos megméretésen 13 óra körüli átlagidővel versenyzett, amivel nincs megelégedve. Úgy fogalmazott,

a belső elvárása magasabb volt, ezért sok munkája van még, hogy a következő szezonban javítson ezen az eredményeken.

Rokob hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az aranyéremnek nagyon örül, ez az idei versenyszezon megkoronázása volt. Hozzátette, a svájci viadal előtt az ausztriai Bad Blumauban ötszörös versenyen indult, melyen nyolcadik lett.

Tervei szerint a jövőben minimum tripla, de inkább ötszörös távú Ironman-versenyeken szeretne indulni, mert számára ezek a távok jelentenek kihívást.

Az ultratriatlonista a 2020-as versenyekről egyelőre nem beszélt, mert a jövő évi versenykiírás november-december környékén jelenik meg.

„Az Ironman nem csak a versenyről szól. Ha csak arról szólna, akkor nem csinálnám, az unalmas, kell hozzá a családias hangulata, hogy megbecsülik a segítőket a versenyzők, valamint a nyitó- és a záróceremónia felemelő hangulata” – fogalmazott Rokob.

Felidézte, tíz évvel ezelőtt Nagyatádon indult először Ironman-versenyen, azóta már 125 viadalon vett részt, köztük 2013-ban egy harmincszoros versenyen, amelyet az olaszországi Garda-tó mellett rendeztek. Ezért az emberfeletti, példamutató teljesítményért Borkai Zsolt polgármester a Városháza ezüst emlékérmét adta át neki.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!