Lapok egy álom utolsó éveiből

2020.11.28. 18:48

Megjelent a trianoni emlékév történelmi albuma, az Elrabolt Hungária

Tudatnyitogató olvasmány az Elrabolt Hungária, amelyet lapunk központi szerkesztőségének munkatársa, Balázs D. Attila, valamint a Magyar Nemzet újságírója, Pataki Tamás írt. A Patrióták kiadásában megjelent album előszavát Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere jegyzi.

Juhász Kristóf

Körkép a boldog békeidőkből, a Monarchia utolsó éveinek hihetetlen szellemi pezsgéssel bíró, reményteli korszakából – mintha nagyszüleink fiókjaiban kotorásznánk. Meleg, otthonos érzés, hiszen ha nem is jártunk mindegyik helyszínen, tudjuk, hogy fölmenőink a jelenlegi ország bármelyik pontjáról útlevél nélkül mehettek oda. Akkor még mindegyik ugyanúgy Magyarország volt. És nem valami tákolt állam, hanem a magyar géniusz működésétől megtermékenyült, mégis mindent befogadó, virágzó vidék. Várak, fürdőhelyek, turistaházak, bányák, művésztelepek, határállomások. Szőlőhegyek és jégbarlangok. Templomok és temetők.

Kárpát-medencei szellemi teljesítményeinket ismerő, a generációkat betegítő Trianon-traumának fittyet hányó, nyitott szemű kóborlóknak is kultúrsokk lehet Balázs D. Attila és Pataki Tamás Elrabolt Hungária című albuma.

Az első világégést és Trianont megelőző, új aranykort ígérő álomkorszak képeslapjainak gyűjteménye ez.

Minden laphoz két remek és érzelmileg mélységesen érintett szerzőpár bekezdésnyi gondolata társul. Elég csak megnézni a tusnádfürdői felvételt 1911-ből, Képzelt jövő Szent Anna tava alatt alcímen: a reformkor vernei futurizmusának valóságos esszenciája ez. Zeppelinek, duplafedeles repülők, magasvasutak kerülgetik egymást az égen, a földön automobilok, motorok, biciklik szolgálják a sürgölődő hölgyeket és urakat. „Ha valaki azt mondta volna a század elején a székelyeknek, hogy néhány évtized múlva Tusnádfürdő lesz a legkisebb város Románia területén, s nem az a futurisztikus magyar jövő vár az itteniekre, amit ez a lap is sugall, annak bizonyára azt mondták volna, hogy félrebeszél, mert talán túl sok borvizet ivott” – írja Balázs D. Attila.

A könyv címlapja

Bárhová lapozunk az albumban, összeszorul a szívünk. Itt egy vízaknai lap 1908-ból, amelyen egy virágzó, szecessziós fürdőegyüttest látunk. De mivel előbb olvassuk el az emlékezés címét – Meggyilkolt életérzés –, már előre tudjuk, hogy amit látunk, a múlté. Aztán Pataki Tamás soraiból valódi tragédia bontakozik ki, némi jóslatszerű, kísérteties zárszóval: „A levelezőlapon Vízaknafürdő sóstavai látszanak, jelesül a Rákóczi-tó (ma: Lacul Crisan) és a partját övező fából épült díszes, tornyos kabinsor. Mára lebontották az épületeket övező folyosót, a tavak közötti díszes kabinsort is […]. De az idő üzen: 1890-ben hatalmas felhőszakadás miatt az egyik lezárt akna megtelt vízzel, és öt honvéd só által teljesen konzervált holttestét dobta a felszínre, akik a vesztes vízaknai csatában haltak meg. Később még több alkalommal vetett fel a víz honvédholttestet ugyanitt, utoljára 1970-ben. Mert a múltat nem lehet végképp vízbe fojtani.”

Ha csak a lapokat látnánk, és az album végén a térképet, az is elég megdöbbentő lenne. Saját múltunk, a történelmi Magyarország legendás helyei… Hazánk, és mégsem birtokunk.

Bizarr korunkban ez egy politikailag inkorrekt könyv. Ha lefordítanánk bármelyik szomszédunk nyelvére, lenne nagy skandalum, hogy ezek itten megint irredenták, és már megint oláhoznak (tótoznak, rácoznak). De ha egyszer ez az igazság? Mert nem elég, hogy Hungária becstelenül lett megrabolva, még csak nem is tartotta semmire a rabló a kincseket, hanem hagyta méltatlanul lepusztulni. Vagy saját képére formálta. Ha irredentizmus annak a ténynek a felismerése, hogy évezredes szellemi és tárgyi örökségünkkel jobban bántunk-bánunk, mint új gazdái, úgy mindenki irredenta, aki hajlandó hinni a saját szemének. Nehéz ügy ez. Ha a jószomszédi viszony föltétele, hogy valami beteg tudatállapotban elhisszük, Törcsvárat a románok építették, akkor nem jutunk semmire.

Tegyük föl magunknak a kérdést: mi termékenyítette meg a Kárpát-medencét? Mi hozta létre az album lapjain látható építményeket? A racionalitás, vagy a határokat nem ismerő képzelőerő? Vagy föltehetjük úgy is a kérdést: milyen országképet őrzünk szívünk legmélyén? Mert ugyanúgy van országképünk, mint istenképünk (apaképünk). Milyen belső kép dereng föl bennünk, ha azt mondjuk: haza? Egy közigazgatási egység megközelíthetetlen absztrakciója, vagy a Magyar Királyság halhatatlan éthosza és mítosza?

A 112 oldalas, keménytáblás kötet adomány fejében megrendelhető a www.elrabolthungaria.hu weboldalról.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!