támogatás

2019.08.02. 09:45

Tehetséges fiatalokat tanítottak a Snétberger kurzuson

Nehéz anyagi körülmények közt élő fiatalok vettek részt a képzésen, a legjobb tanároktól tanulhattak.

Snétberger Ferenc Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas gitárművész (j3), balról Fabian Leu (b), Oláh Krisztián (b2), Páter Zoltán (b3), valamint Rácz László (j2) és Nagy Gergely (j) a Snétberger Zenei Tehetség Központ diákjainak koncertjén a MOM Kulturális Központban, Budapesten 2016. április 3-án

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

Snétberger Ferenc, a központ művészeti vezetője – akinek pedagógiai modelljét és módszertanát követik a kurzusok – elmondta, minden évfolyamban a legjobb tanároktól sajátíthatják el a különféle technikákat a fiatalok.

A kurzusokon a 10-22 éves, különlegesen tehetséges, hátrányos helyzetű, többségében roma diákok egyéni képzésben részesültek.

A felsőörsi program zárókoncerttel fejeződött be.

A hathetes nyári kurzust követő zárókoncerten mintegy negyven produkciót hallhatott a közönség. Snétberger Ferenc elmondta:

gitáros, szaxofonos, énekes előadások, jazzformációk és klasszikus zenét játszó fiatalok is felléptek.

A központ támogatója a Nemzeti Tehetség Program, melynek keretén belül a diákok számos ösztöndíjat, hangszervásárlási lehetőséget kaptak az elmúlt időszakban.

Borítókép:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!