Elemzés

2023.08.28. 07:55

A koronavírus-járvány után lassan tér magához a turizmus

Hiába duplázódott meg tavaly a globális forgalom a turizmusban, az továbbra is jelentős elmaradást jelentett 2019-hez képest. A koronavírus-járvány hatalmas veszteségeket okozott a szektornak, a helyreállás pedig nem sima menet. Jól mutatja ezt a Központi Statisztikai Hivatal elemzése, amely összegezte a tavalyi számokat.

MW

Illusztráció

Forrás: Világgazdaság

Fotó: Vémi Zoltán

A számokból kiderül, hogy 2022-ben világviszonylatban a nemzetközi utazásokon részt vevők száma az előző évhez képest több mint kétszeresére emelkedett (102 százalékkal). A járványt megelőző globális turisztikai forgalom azonban nem állt helyre, mivel ez a 2019. évinek még mindig csak 63 százaléka volt. A globális turizmus 64 százalékát az Európa turisztikai régió idegenforgalma jelentette, amely egy év alatt 92 százalékkal bővült, azonban mintegy ötödével elmaradt a 2019. évitől.

A kontinens országaiba összesen 585 millió külföldi turista érkezett, a járványt megelőző években megszokott 600–800 millió látogató helyett. Minden turisztikai régióban nőtt a vendégforgalom, azonban az európainál kisebb éves növekedést csak az amerikai kontinens mutatott.

Illusztráció
Fotó: Tóth Imre / Forrás: Hajdú-Bihari Napló

Az Európai Unióban a szálláshelyek vendégéjszakáinak száma (2,7 milliárd) 49 százalékkal emelkedett az előző évhez képest, de 5,2 százalékkal elmaradt a 2019. évitől – írja a Magyar Nemzet. 

A járvány miatt elrendelt korlátozások megszűnésével megélénkült a hazánkba irányuló külföldi utazások száma is, 2022-ben a külföldi állampolgárok az egy évvel korábbinál 26 százalékkal több, összesen 46 millió utazást tettek Magyarországra. 

Az utazások döntő többségét továbbra is az Európai Unióból érkezők (81 százalék) tették ki. A külföldiek kétharmada valamelyik szomszédos országból jött ide, azon belül is – az egynapos utak magas számából fakadóan – kiemelkedik az Ausztriából, Szlovákiából és Romániából érkezők aránya. 

A magyarok 2022-ben több mint 18 millió alkalommal látogattak külföldre, az utazások száma 36 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, amely a 2019. évinek a 72 százalékát tette ki. 

A Magyar Turisztikai Ügynökség a minap arra hívta fel a figyelmet, hogy az idei főszezon félidejében országosan is jól teljesített a turizmus. A nyár elejétől július közepéig mintegy 2,7 millió vendéget és több mint 6,7 millió vendégéjszakát regisztráltak a magyarországi szálláshelyeken.

A teljes cikk ITT olvasható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában