Magyarok kenyere

2022.08.04. 20:46

Több mint 5 tonna búzát adományoztak eddig a Komárom-Esztergom megyei gazdák

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) közösen koordinálja a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem programot, ezen belül a a búzagyűjtést a rászorulóknak.

M. K.

Két adományozó, László Kálmán és Szentirmay Károly

Forrás: 24 Óra

Fotó: Novotni Ákos

Tavaly sikerült felülmúlni minden korábbi eredményt. Amellett, hogy a gabonaadományok mennyisége szinte mindenhol emelkedett az anyaországban és a Kárpát-medencében rekordot döntött. A pénzadományok állománya is növekedésnek indult, illetve immár a személyi jövedelemadó felajánlott 1 százalékai is segíttették a célok megvalósítását. Megyénkben tavaly 81 adományozótól 9205 kilogramm búza érkezett a gyűjtőpontokra. A Goodmills Kft. komáromi üzeme végezte az őrlést, a szállítmányozási feladatokat pedig a Virágh Kft. látta el.

Dr. Balogh Zoltántól, a NAK és a MAGOSZ megyei elnökétől megtudtuk, hogy az idei évben eddig több mint 5 tonna búzát ajánlottak fel. Augusztus 20-áig, az új kenyér ünnepéig várják a további felajánlásokat. A szállítási költségek és az időmegtakarítás miatt egyaránt praktikus, ha a lakóhelyhez közeli gyűjtőpontra viszik az adományokat. Ezek a következők: Antal Mihály – Bokod, Kertalja-dűlő 001. Ászári Mezőgazdasági Zrt. – Krámer György, Ászár, Győri út 38. Gulyás János – Tata, Kakas utca 153/16. Szentirmay Károly – Nagyigmánd, Fácán major. Vitáris Etelka – Ács, Vitáris Tanya 1. Komáromi Híd Szövetkezet – Zakor József, Komárom, Bartusek-puszta 0249/43 hrsz. Napfénymajor Kft. – Héreg, 097/97. 

– Sok kicsi sokra megy – hangsúlyozta dr. Balogh Zoltán. – Ezúton is kérjük, hogy ha valaki akár egy zsáknyi búzát tud még szánni a nemes célra, juttassa el a következő két hét során valamelyik búzagyűjtő pontra. Innen majd a malomba kerül, őrlés után pedig útnak indul a rászorulók felé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!