Klímavédelem

2022.03.23. 14:18

Palkovics: a közlekedés zöldítése a magyar klímapolitika sikeres területe

A közlekedés zöldítése a magyar klímapolitika sikeres területe – hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerdán a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. nemzetközi fenntartható közlekedési konferenciáján elhangzott videóüzenetében.

Felidézte, a régióban Magyarország elsőként foglalta törvénybe klímasemlegességi célját, azt, hogy 2050-re teljes klímasemlegességet érjen el.


A miniszter kiemelte, hogy Magyarország nemzetközi összehasonlítás szerint is jól teljesít klímavédelemben is, a KPMG tanulmányában ugyanis az ország a 13. helyen áll a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére tett intézkedések területén, és azon 5 ország között szerepel, amely a legmagasabb pontértéket kapta a klímasemlegesség területén.


Az innovációs és technológiai miniszter hozzátette, hogy 2030-ban az áramelőállítás több mint 90 százaléka karbonmentesen történne, ebben a nukleáris energiának és a gyorsan fejlődő napenergia kapacitásnak lenne jelentősége.


Előadásában a miniszter kitért arra, hogy a globális autóipar kiemelten kezeli a technológiai fejlesztések között az akkumulátorral hajtott járművek kérdését más lehetőségek vizsgálása mellett. A Magyarországon lévő négy jelentős autógyártó az elkövetkező időszakban a hagyományos hajtás mellett az elektromost is meg fogja jeleníteni.


Palkovics László kifejtette, a klímapolitikában kiemelt prioritás a közlekedés zöldítése, az erre vonatkozó stratégiában az elektromobilitás és a különböző alternatív energiahordozók arányának növelését jelölték meg.


Felidézte, hogy 2022-től a településeken már csak emissziómentes autóbuszokat lehet üzembe helyezni, továbbá támogatják az elektromos hajtású kerékpárok beszerzését is.


A miniszter az elektromobilitás területén elért eredmények közé sorolta, hogy 2016 óta több mint 20 milliárd forinttal támogatták az eszközbeszerzéseket, ami növekedni fog, kiírás alatt van egy 50 milliárd forint keretösszegű zöldbuszbeszerzés.


A Zöld Busz Programról szólva a miniszter elmondta, azt a célt tűzték ki, hogy tíz éven belül kicserélik a teljes magyar buszállományt, és ezt a programot hozzákapcsolták a hazai iparfejlesztéshez. A tervek szerint hamarosan megjelenik a 25 ezer fő alatti települések számára is egy 350 darabra szóló buszcsere támogatási lehetőség– mondta Palkovics László.


Weingartner Balázs, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. elnök-vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy 50 milliárd forint kerettel mintegy 350 zöldbusz beszerzésére, töltők létesítésére írnak ki pályázatot az európai uniós helyreállítási alapból a 25 ezer lakosnál nagyobb települések részére.


A 25 ezernél kevesebb lakosú településeknél már működik egy demonstrációs mintaprojekt, és várhatón a HUMDA április végéig megjelenteti a kiírást, hogy ezek a települések is pályázhassanak a Volánbusszal közösen. Elsőkörben 1 milliárd forint keretet szánnak erre a célra, a jelentkezések alakulásától függően lehet majd javaslatot tenni a keret bővítésére. Ezen kívül vizsgálják a pályázati támogatási lehetőség kiterjesztését a hidrogén hajtású buszokra is – tette hozzá az elnök-vezérigazgató.

Borítókép: Palkovics László innovációs és technológiai miniszter beszédet mond az egy hónapig próbaüzemben közlekedő Mercedes-Benz eCitaro elektromos autóbusz mellett a hajdúszoboszlói autóbusz-állomáson 2022. március 9-én (MTI/Czeglédi Zsolt)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában