drágulás

2018.05.29. 08:16

Az olaszországi helyzet is befolyásolja az üzemanyagok árát

Szerdán tovább drágul a gázolaj, 400 forint fölé emelkedik.

A témával kapcsolatban Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató vezető kutatója az ECHO TV Napi aktuális című műsorában a nemzetközi folyamatokkal, egyebek között az olaszországi belpolitikai válsággal magyarázta az üzemanyagok drágulásának az okát. A pénzügyi szakember kiemelte: sem az üzemanyagok drágulása, sem pedig a valuta gyengülése nem tekinthető magyar sajátosságnak.

Piaci elemzők arra számítanak, hogy az argentin válság, valamint az iráni embargó miatt csökken az olajtermelés, ami az árak emelkedéséhez vezet, jelenleg az olaj ára a 80 dollárt ostromolja.

„Az olaj ára elsősorban nem a forint-euró árfolyamtól, hanem a forint-dollár árfolyamtól függ”

– hívta fel rá a figyelmet Regős Gábor, aki emlékeztetett arra, hogy vélhetően előrehozott választás lesz Olaszországban, s ez a bizonytalan politikai helyzet nem tesz jót az eurónak, hiszen az európai valuta gyengült a dollárral szemben, s ez meg is jelenik az üzemanyagárakban.

Az euró-dollár árfolyam kapcsán Regős Gábor kiemelte: ha az euróval szembeni árfolyamot nézzük, akkor azt látni, hogy a pár éve stabilizálódott 305-315 közötti forintárfolyam felment 318-320-ra, ami nem számít jelentős forintgyengülésnek. A pénzügyi szakértő hozzátette: az amerikaiaknál történt egy kamatemelés, ami azt jelenti, hogy az amerikai pénzügyi eszközök vonzóbbá váltak a befektetők számára, s például Törökországból, vagy éppen a válsággal küzdő dél-amerikai országokból a pénz oda kezdett el áramolni.

Azzal kapcsolatban, hogy kissé gyengült a forint, Regős Gábor felhívta rá a figyelmet, hogy a valutagyengülés természetesen nem magyar sajátosság, hiszen hasonló mértékben gyengült a cseh korona, vagy éppen a lengyel zloty.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!