Jó étvágyat!

2017.10.14. 16:28

Sikeres volt a nyúlhús fogyasztását ösztönző kampány

A nyúlhúsfogyasztás népszerűsítésére a Földművelésügyi Minisztérium (FM) támogatásával a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács az Agrármarketing Centrummal közösen júniusban indított akciót.

Ugron Ákos állami földekért felelős helyettes államtitkár a promóciós programot lezáró debrecen-józsai szüreti napon és nyúlhúsfőzési versenyen tartott szombati sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy az azóta eltelt időszakban hat százalékkal növekedett az áruházláncokban értékesített nyúlhús mennyisége.

Fontos célnak nevezte, hogy belföldön is elérhető áron és megfelelő mennyiségben álljon rendelkezésre a jó minőségű, egészséges, zsírmentes nyúlhús. A földművelésügyi tárca elkötelezett az egészséges élelmiszerek mellett, ezért is támogatja, hogy az egykor nagy hagyományokkal bíró hazai nyúltenyésztés ismét elnyerje méltó helyét az agráriumban. „Az export mellett a hazai fogyasztás növelése stabilizálja a nyúltenyésztők helyzetét is” – tette hozzá Ugron Ákos.

Juráskó Róbert, a nyúl terméktanács elnöke elmondta: szeretnék elérni, hogy a jelenlegi 4-4,5 millió vágóállattal szemben 2020-ra 7 millió vágóállatot tenyésszenek a hazai kis- és nagytermelők. Az országban az évi nyúlhúsfogyasztás fejenként mindössze 20 dekagramm, ezt szeretnék legalább fél kilogrammra növelni. A nyúltenyésztés jelenleg kifejezetten exportorientált ágazat, a Magyarországon előállított évi több mint tízezer tonna nyúlhús 97-98 százaléka külföldi fogyasztókhoz kerül – jegyezte meg a szakember.

Hozzátette: a hazai nyulakat két vágóhídon, Lajosmizsén és Baján dolgozzák fel 50-50 százalékban, de a vágóhidak kapacitásának kihasználtsága is csak 50-60 százalékos. A nyulak 65-70 százalékát nagyüzemi telepen tenyésztik elsősorban a két vágóhíd térségében, de jelentős nyúltenyésztő megyének számít Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Békés megye is.

A nyúltenyésztők komoly támogatásokat kapnak: a tenyészteni való növendéknyúl támogatása tíz nyúltól kétezer forint állatonként, a felső határ 15 ezer euró. A vakcinatámogatás két betegség ellen 250, illetve 300 forint anyanyulanként, az állatjóléti támogatás pedig nyulanként 8,40 forint. Ezeken túlmenően pályázati források is rendelkezésre állnak épület- és technológiafejlesztésre – sorolta Juráskó Róbert.

A józsai nyúlhúsfőzőversenyt 14. alkalommal rendezték meg – mondta el a sajtótájékoztatón Balázs Ákos önkormányzati képviselő utalva arra, hogy az első alkalmakkor még csak nyúlpaprikásfőző-versenyt hirdetettek, ma már az ínyencségek versenyén induló 35 csapat kreatívan használja a főként debreceni fehér nyulat a főzéshez. Példaként a nyúlburgert említette a debreceni képviselő.

Bede Róbert mesterszakács hozzátette: a magyar ember befogadó az újra, így szívesen fogyasztja a rendkívül sokszínűen elkészíthető nyúlhúst is, csak fel kell rá hívni a figyelmet. Megemlítette: az idei OMÉK-on szakácstanulóknak hirdetett főzőversenyen 17 éves fiatalok nyúlhúsból készítettek különféle ételeket, ami előrevetíti, hogy nemcsak hagyománya, hanem jövője is van a nyúlnak a magyar gasztronómiában.

(Borítókép: MTI / Komka Péter)

Ezek is érdekelhetik