Fókuszban az állattenyésztés

2017.08.08. 16:07

Mintegy 300 kiállítót várnak a debreceni Farmer Expóra

Mintegy háromszáz kiállítót várnak augusztus 17. és 20. között a 26. debreceni Farmer Expóra – jelezték a szervezők kedden, a rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján.

A tizenhétezer négyzetméteren megtekinthető kiállítások mellett számos szakmai rendezvényt, egyebek között szarvasmarha-, sertés-, juh- és nyúltenyésztési konferenciát, illetve tenyészállat-bemutatókat is tartanak – mondta Vaszkó László vásárigazgató. Hozzátette, hogy a szakmai fórumokon a hazai szakemberek mellett a szakterületek neves külföldi képviselői is előadásokat tartanak az expón, amelynek ezúttal is a Debreceni Egyetem (DE) Böszörményi úti campusa ad majd helyet.

Egyebek mellett a világhírű amerikai húsmarhaágazatról kaphatnak tájékoztatást a gazdák a szarvasmarha-tenyésztési konferencián. Ennek kapcsán Béri Béla, a fórum főszervezője kifejtette, hogy az utóbbi években „felhígult” az állattenyésztő szakma, új szereplők jelentek meg az ágazatban, akik nem rendelkeznek megfelelő szakismerettel az állattenyésztésről. Ha megszűnne a húsmarhatenyésztés támogatása, ezeknek a gazdálkodóknak a zöme tönkremenne, mert nincs felkészülve szakmailag a húsmarhatartásra – tette hozzá, megjegyezve, hogy ezen a helyzeten is próbálnak javítani a Farmer Expóhoz kapcsolódó szakmai fórumok.

Vaszkó László a sertésfórumra is felhívta a figyelmet, ahol az integrációnak a hazai sertéságazat felemelkedésére gyakorolt várható hatásait is elemzik. Megjegyezte: hosszú évek után ismét helyet ad az expó a nyúltenyésztés időszerű kérdéseit taglaló fórumnak, amelyhez a nyúlhús fogyasztását népszerűsítő gasztronómiai programok is kapcsolódnak.

A hagyományoknak megfelelően tenyészállat-bemutatók is színesítik majd az idei debreceni Farmer Expó programját – jelezte a vásárigazgató.

(Borítókép: Pixabay)

Ezek is érdekelhetik