2021.03.26. 05:45
Agresszív hódok tartják rettegésben a kerttulajdonosokat (videó)
Időről időre kidöntött és megrágott gyümölcsfák látványával szembesülnek a salgótarjáni kerttulajdonosok. Már szabályosan rettegésben tartják őket a hódok.
Forrás: Shutterstock / illusztráció
Egyre jobban elszaporodnak a hódok Nógrád megyében, a minap Bátonyterenyén videóztak egy eltévedt példányt, Salgótarjánban pedig a kertbe tévedt állatok miatt bosszankodnak a helyiek. Komoly károkat okoznak akár egy éjszaka alatt is – írja a nool.hu.
Ladóczki Andrásné – Rózsika néni – mindig is szeretett a kertben tevékenykedni, de a tavalyi évben ez megváltozott. Először nem tudott egyetlen répát sem enni a veteményeséből, mert a vaddisznók megették az egészet. A szőlővel is hasonlóképpen járt.
– Ilyen év még nem volt, mint a tavalyi. Egyre inkább öregszem és nehezen mozgok, de mindig szerettem a kertet művelni, most pedig tartok attól, hogy nem lenne értelme feleslegesen ráfordítanom az energiát. A vaddisznókon kívül megjelent egy másik állat, amivel még soha életemben nem találkoztam.
Hódok támadták meg a gyümölcsfáinkat, amiket még a telek megvételekor, 1975-ben ültettünk – panaszolta az idős asszony. Rózsika néni elmondta, hogy egyetlen éjszaka alatt képesek voltak ezek az állatok kidönteni a több mint negyven éves fákat.
Szinte az összes almafa odaveszett, és a mogyorót is kikezdték. Ami megmaradt – például a szilva és a dió –, azt dróthálóval vagy fémlapokkal borították körbe a tulajdonosok.
Szádeczky Kornélia, a Bükki Nemzeti Park osztályvezetője a nool.hu megkeresésére elmondta, hogy az őshonos eurázsiai hód Magyarországon a 19. századra kipusztult. Az egész Európára vonatkozó vadászati tilalomnak és állományóvásnak köszönhetően a 20. század második felében létszámuk növekedésnek indult. Hazánkban a Dunán, a Szigetköz felől a 2000-es évek elején kezdtek természetes úton terjedni.
Jelenleg az ország majd minden részén jelen vannak kisebb-nagyobb mértékben. Az országos állomány 2500–3500 példányra becsülhető.
– A hód védett állat, pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 50 ezer forint. A természetvédelmi hatóságok és a nemzeti park igazgatóságok – kérés esetén – elsősorban a kártétel megelőzésében szoktak segíteni, de nyilván a tulajdonosnak is mindent el kell követnie a károk elhárítása, enyhítése érdekében – fejtette ki az osztályvezető.
A természetvédelmi hatóság, a területileg illetékes kormányhivatal engedélye szükséges védett állatfaj állományának szabályozásához. A hód befogása, áttelepítése engedéllyel történik, ha az közérdeket szolgál.
Az árvízvédelmi helyzet ilyen, hiszen a hódok komoly veszélyhelyzetet képesek kialakítani a gátakkal és a víz visszatartásával.
Bulvár-celeb
- Micsoda öröm! Biztató hírek érkeztek a TV2 sztárjáról
- „A világ legundorítóbb stadionétele” – kiakadtak a zsíros deszkától az angol drukkerek
- Mégsem volt szerencsés: megölte a férje a magyar lottómilliárdost
- Hihetetlen! 4 éves kisfiút vittek el Vácrátótról a rendőrök
- Úgy vesén rúgták a meccsen a fiatal magyar focistát, hogy életmentő műtétre volt szüksége