2018.12.15. 11:59
Caramel, Vastag Csaba és Liptai Claudia is tesz a jó ügyért
A sztárok együttes erővel gyűjtik össze a szükséges pénzt az első Autista Krízis Ház és Oktatási Központra.

Budapest, 2017. július 25. Molnár Ferenc Caramel interjút ad a Magyar Távirati Irodának egy budapesti fotóstúdióban 2017. július 24-én. Az énekes, dalszerzõ hetedik, stílszerûen 7 címû stúdiólemezét a Budapest Parkban mutatja be július 28-án. MTI Fotó: Mohai Balázs
Forrás: MTI
Fotó: Mohai Balázs
A legismertebb magyar hírességek fogtak össze az autizmussal élőkért. Vasárnap a fővárosi Szent István bazilika előtt tart egész napos sütivásárt az Út a Mosolyért Alapítvány olyan sztárok közreműködésével, mint Vastag Csaba, Molnár Ferenc Caramel, Liptai Claudia, Pataki Ádám vagy Rúzsa Magdi – számol be róla a Bors Online.
„2017-ben kezdtük „Megérteni. Segíteni. Elfogadni” című kampányunkat az autizmussal élőkért” – nyilatkozta a portálnak az alapítvány elnöke, Szijjártó-Nagy Szilvia. Mint mondta, egész nap finom sütiket árusítanak majd, a befolyt összegből pedig az első Autista Krízis Házat és Oktatási Központot szeretnék létrehozni, amely az autizmussal élőknek nyújtana segítséget krízishelyzetben.

MTI Fotó: Kallos Bea
Azt vettük észre, hogy nincsenek tisztában az emberek az autizmussal, hátrányosan különböztetnek meg embereket, ezért is fontosak az ilyen programok – tette hozzá az elnök. Azt is ismertette, hogy az autisták nem úgy kezelik a fényeket, hangokat, mint egészséges társaik, amit sokan – főleg gyerekeknél – hisztinek tekintenének.
Az aktív segítséget nyújtó sztárok között van Molnár Ferenc Caramel is, aki ezúttal személyes érintettsége okán is szívesen vállalta el a felkérést:
testközelből is ismeri, milyen együtt élni ezzel az állapottal, ugyanis 21 éves öccse, Barna autista.
„Szívesen állok ilyen kezdeményezések mellé, hiszem, hogy egy ismert embernek a jó ügyekért kötelessége harcolni. A jótékonykodás több okból fontos nekem, például azért is, mert rossz körülmények között nőttem fel. Sosem szégyelltem a származásomat, és azt, hogy tudom, mi a nélkülözés, vagy mivel jár, ha eltérsz az átlagtól. Nekem a szorgalmam és az istenhitem segített kitörni ebből. Az autizmus szintén szívügyem, mert családilag is érintett vagyok, ismerem a betegséggel járó kihívásokat.
Fontos lenne felhívni a figyelmet arra, hogy az autista emberek is a társadalmunk fontos és megbecsült tagjai, akik ugyanúgy szeretnek és keresik a szépet, mint mi”
– mondta a Borsnak az énekes.
Borítókép: Molnár Ferenc Caramel 2017. július 24-én.
MTI Fotó: Mohai Balázs