Vissza a pénzt!

2018.04.22. 11:01

Új albumának bemutatójára készül a Satöbbi

A koncert május 11-én a fővárosi Trip állóhajón lesz.

A Satöbbi együttes tagjai

Forrás: satobbiegyuttes.hu

Fotó: Pandur-Balogh Norbert

A vicces popdalairól és jó hangulatú klubkoncertjeiről ismert, harminchat éve létező zenekar tavaly év végén jelentette meg Vissza a pénzt! című második stúdióalbumát. Az első albumot több mint húsz évvel követő második anyag közösségi finanszírozásban, a rajongók által összedobott pénzből készült.

A vicces-őrült, könnyed stílusú popzenét játszó Satöbbi 1982-ben alakult, egy évvel később a Ki mit tud?-on tűnt fel a Zsiráf című dallal, két évvel később a Depeche Mode előzenekara volt a régi Volán-pályán. 1995-ben egy koncertfelvétel jelent meg tőlük kazettán, majd 1996-ban A világ legszebb dalai című stúdióalbum. A koncertezés a 2000-es évektől is megmaradt, de jóval ritkább lett.

A Satöbbiben Giret Fruzsina (ének), Seres Péter (gitár, ének), Pethő Zsolt (ének), Németh Márton (billentyűs hangszerek), Szabó Márton (basszusgitár) és Tóth Miklós „Max” (dob) szerepel.

„Pethő Zsolt a L'art pour l'art társulatba vitte a kreativitását, Fruzsinak mindig volt valami másik zenekara, aztán nekem is lett. Fruzsi végül 2016-ben egy koncerten a beállás után vetette fel, mi lenne, ha közösségi finanszírozásban csinálnánk egy új anyagot. Hirtelen mindenki nagyon lelkes lett” – mondta Seres Péter korábban.

Az új számok közül a címadó Vissza a pénzt! a zenekar eddigi történetére és a Satöbbi-koncertek rituális közönségbekiabálásaira utal. Az Eleven istenekhez a napokban forgattak videoklipet, a régi slágereket idézi az Eltűntél megint vagy a Néha azt hiszem. Felkerült a lemezre egy lírai felvétel is, a Csak te nem vagy, amely korábban a L'art pour l'art műsorában már elhangzott más szöveggel.

„A szövegekben ott van az elnyomás, a lopás, az elmúlás is, közben meg jót szórakozunk, mert nem kell belehalni a világba, akkor sem, ha szörnyű tud lenni” – mondta Seres Péter.

Borítóképünkön a Satöbbi együttes

Forrás: Pandur-Balogh Norbert / satobbiegyuttes.hu

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!