2013.09.27. 07:42
Szerszámvásárlás mellé üzletkötés külföldön
A Nemzeti Gazdasági Minisztérium finanszírozta, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vállalkozott a szétosztására azoknak a pályázatoknak, amelyek révén a mikro-, kis- és közepes nagyságú cégek külföldi kiállításokra, rendezvényekre utazhattak az idén.
Szintén májusban Dunaszerdahelyen rendeztek egy üzletember-találkozót, ennek alkalmával a Kárpát Régió Üzleti Hálózat helyi irodáját ismerték meg megyénk gazdasági kamarájának tagjai, valamint kapcsolatokat alakítottak ki a felvidéki „kollégákkal.”
– A múlt héten Hannoverben jártunk egy szintén tizenöt tagú delegációval, az EMO fémipari világkiállításon, ahol mintegy másfél ezer cég képviseltette magát – tudtuk meg Kupcsok Pétertől. – Itt is több szerszámvásárlás történt, valamint sok eredményesnek ígérkező tárgyalás zajlott le.
Juhász Józseftől, a megyei kereskedelmi és iparkamara elnökétől megtudtuk, hogy az idén még két külföldi útra van lehetősége a kamarai tagoknak. A napokban, október elején Kassára indulhatnak, ahol megismerkednek a Kárpát Régió Üzleti Hálózat helyi irodájával, és persze az ott élő üzletemberekkel.
Egy héttel később kezdődik Münchenben az Ecartech elnevezésű fém- és autóipari világkiállítás, ott is sok hasznos tapasztalattal gazdagodhatnak azok a résztvevők, akik jelképes összeg fejében a megyei delegáció tagjai lehetnek.