Gazdaság

2013.06.19. 19:07

Száz új munkahelyet teremt az AGC Tatabányán

Három és fél milliárd forintos kapacitásbővítő beruházás kezdődik az AGC Hungary Kft. gyárában, a Tatabánya-Környe Ipari Parkban, tudtuk meg a szerdai tájékoztatón.

Mórocz Károly

Papp Zoltán, a japán tulajdonú AGC tatabányai gyárának igazgatója elmondta, hogy a cégcsoporton belül két évvel ezelőtt a magyarországi lett a legjobb európai gyár, több mutató alapján. Ennek is köszönhető a bizalom, ami azt eredményezte, hogy a kapacitásbővítés kiválasztottja a cégcsoporton belül az öreg kontinensen Tatabánya lett.

– Épület- és létszámbővítés, valamint gyorsítás – foglalta össze Papp Zoltán mindazt, aminek az előkészítésén már dolgoznak. – Bővíteni fogjuk a kapacitásunkat, ami annyit jelent, hogy a fejlesztésbe bevont soron 2,3 millió hátsó üveg készülhet évente 2014 nyarától. Akkor kezdődhet meg a termelés az új üzemcsarnokban, amelynek az alapkövét a nyár végén tesszük le.

Megtudtuk, hogy a beruházás mintegy 3,5 milliárd forintos, ebből az európai uniós vissza nem térítendő támogatás 932 millió forint. A termékek gyártási ciklusát lerövidítik, a mostani 12 másodperc helyett 8 másodperc alatt készül majd el egy hátsó szélvédő.

Schmidt Csaba, Tatabánya polgármestere azt hangsúlyozta, hogy a tatabányai cégek éltek az Új Széchenyi Terv nyújtotta lehetőségekkel. Hozzátette: az AGC belépett abba a csoportba, amely immár a második körös fejlesztéseket valósítja meg a Tatabánya-Környe Ipari Parkban, ezzel új munkahelyeket teremtve. Az autóüveggyárban a projekt megkezdése előtt 630-an dolgoztak, jelenleg 680-an, egy év múlva pedig várhatóan meghaladja a 730-at a munkavállalók száma.

Czunyiné dr. Bertalan Judit megyei kormánymegbízott kiemelte, hogy a megyében rendkívül stabil, sőt, folyamatosan előbbre lép a termelő és a feldolgozó ágazat. Ennek is köszönhető, hogy a vásárlóerő, az átlagkereset és az adóbevételek tekintetében országos összehasonlításban dobogós Komárom-Esztergom megye.

Beke László, környe polgármestere az összefogás fontosságáról szólt. Példaként említette, hogy nagyon gyorsan módosították az új beruházás miatt a rendezési tervüket, olajozottan, hatékonyan zajlottak az engedélyeztetési eljárások.

A kemma.hu kérdésére Papp Zoltán elmondta, hogy Európában az AGC-nek Csehországban van a legnagyobb gyára, a második az oroszországi – amely külön kategóriának számít a rendkívül erős belső piac miatt –, harmadik a dinamikusan fejlődő magyarországi. Az eddigi eredmények alapján további átalakítások, változtatások szerepelnek a középtávú beruházási tervek között. A laminált üveggyártással eddig nem foglalkoztak itt, 2016-tól ez lenne a következő lépés. Ehhez természetesen további bővítés szükséges. Ennek a pénzbeli nagyságrendje a számítások szerint 30-35 millió euró, azaz meghaladja a 10 milliárd forintot. Rendelkezésre áll még mintegy 33 000 négyzetméteres terület csarnokbővítésre, a dolgok jelenlegi állása szerint három-négy éven belül ez is beépülhet.

Tavaly 13,3 millió darab autóüveget gyártottak, az idei terv 14,7 millió. Az árbevétel 2012-ben meghaladta a 22 milliárd forintot. A leírtak alapján biztos alapokon nyugvó munkahely az AGC, ahol ritka kivételként nem hónapról hónapra terveznek csak előre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!