2009.09.08. 13:31
Turisztikai fejlesztések autóbuszjáratok nélkül
Az észak-komáromi képviselő-testület tagjai hat projektből ötre áldásukat adták, melyek jóvoltából tovább fejlődhet a két város kapcsolta.
A Határon Átnyúló Együttműködési Programban pályázik Észak-Komárom városa a várrendszer kazamatáinak megtisztítására, turisztikai információs központ kiépítésére, az erődrendszer népszerűsítésére, a városrendezési tervek összehangolására és a Duna-korzó kiépítésére.
A képviselők úgy határoztak, hogy a Határon Átnyúló Együttműködési Programban nem nyújtanak be pályázatot az autóbusz-közlekedés újraindítására. Észak-Komárom polgármestere, Bastrnák Tibor elmondta: a feltételek szerint négy évig a városnak kellett volna üzemeltetnie a buszközlekedést. Ezt csak nagy veszteségek mellett tudták volna kivitelezni.
Végre megoldódhat a Poliklinika tulajdonjogának kérdése is. A Nyitra megyéhez tartozó épület megvásárlását már 2003-ban kérvényezte a város, ám tavasszal a tulajdonos úgy döntött, árverésre bocsátja az 1,12 millió eurós ingatlant. Hortai Éva alpolgármesternek sikerült elérnie, hogy a megye fontolóra vegye az esetleges épület cserét.