Friss hírek

2005.12.12. 19:54

Befutóit is cseréli a Fidesz

A Fidesz egyéni képviselői listájából kiderül: a párt elsősorban vidéken számít sikerre. A pártelnökök közül egyedül Orbán Viktor nem indul egyéniben.

BAMA

A hét végén 152 választókörzetben nevesítette országgyűlési képviselő-jelöltjeit a Fidesz: további 24 helyen a Kereszténydemokrata Néppárttal (KDNP) és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetséggel (MKDSZ) állít közös indulókat a legnagyobb ellenzéki erő. A jelöltek közel negyven százaléka új. Az is biztos, a Fidesz nem szervezett rá az MSZP erős embereire, azaz vezető politikusokat nem indítottak egymás ellen a pártok.

Budapest V. kerületében indul Rogán Antal kampányfőnök, ellenfele a kerület szocialista polgármestere, Steiner Pál lesz: összecsapásuk a polgármesteri székért jövő ősszel meg is ismétlődhet. Pokorni Zoltán a XII. kerületben lesz egyéni jelölt, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője, Kupper András a XI. kerületből próbál bekerülni a nagypolitikába. A párt vezetőinek többsége azonban nem Budapesten méreti meg magát, megerősítve azt a stratégiát, hogy a Fidesz elsősorban nem a fővárosi jó szereplésre, sokkal inkább a vidéki sikerekre számít. Így Miskolcon lesz induló Pelczné Gáll Ildikó alelnök, Varga Mihály alelnök pedig Karcagon áll versenybe. Áder János frakcióvezető ismét a Győr-Moson-Sopron megyei Csornán vág neki a megmérettetésnek.

Négy választókörzetben már biztosan eldőlt, hogy kik lesznek a Fidesz egyéni jelöltjei Somogyban. A négyből három név – Szabó József Andor, Gruber Attila és az MDF-ből a Fideszbe igazolt Szászfalvi László – a 2002-es választásokon megismertekkel egyezik. Változás a kaposvári választókörzetben van, ahol legutóbb Szita Károly polgármester indult és kapott ki Lamperth Mónikától. Sokáig egyértelműnek látszott, hogy a helyén a volt frakcióigazgató, Mátrai Márta indul, de alig egy hónapja kiderült: a Fidesz inkább egy új arccal, Heintz Tamás alpolgármesterrel szállna versenybe a belügyminiszterrel.

A Fidesz és a Nemzeti Fórum közti megállapodás alapján – ahogy ő maga fogalmazott – „a Fidesz és a KDNP támogatásával” indul Lezsák Sándor a 2006-os országgyűlési választásokon a Bács-Kiskun megyei 3-as választókerületben Tiszakécskén és környékén. „Minden híreszteléssel ellentétben nem én szakítottam a Magyar Demokrata Fórummal, hanem engem zárt ki soraiból az MDF. Mi több, legutóbbi fellebbezésemet is elutasította a párt jelenlegi vezetése. Ez tehát lényeges különbség” – nyilatkozta megkeresésünkre a képviselő. Lezsáknak négy évvel ezelőtt a Fidesz és az MDF színeiben már az első fordulóban sikerült mandátumot szereznie, és bízik abban, hogy jövő tavasszal is sikeresen szerepel. Ellenfele az MSZP színeiben Vári Gyula kecskeméti ex-vadászpilóta lesz.

Baranyában stabil régiek mellett több helyen is változik a jelöltek névsora. Már korábban kiesett a párt kegyeiből Körömi Attila képviselő, aki gyorsan átigazolt a Jobbik-ba. Helyére dr. Ternák Gábor kerül, a megyei kórház főorvosa. Ő még szekszárdi jelöltként az MDF képviselője volt 1990-1994 között. Szocialista ellenfele a város polgármestere, Toller László lesz. Ami azonban figyelemreméltóbb: kegyvesztett lett Mikes Éva, aki 1994-től 98-ig Orbán Viktor személyes tanácsadója volt, majd pedig az Orbán-kormány idején a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára. Helyére nagy visszatérőként Páva Zsolt kerül, aki a Fidesz színeiben Pécs polgármestere volt a rendszerváltás után. Nógrád megye két körzetében biztos a jelölt személye: Balassagyarmaton a két előző ciklusban is győztes Balla Mihály Tibor, míg Salgótarjánban Becsó Zsolt, a megyei közgyűlés korábbi elnöke lesz képviselőjelölt – utóbbi ellen Boldvai László volt MSZP-pártpénztárnok indul, akinek a körzetben egyszer már sikerült egyéni mandátumot szereznie. Pásztón információink szerint Sisák Imre MDF-es polgármester – aki a mátrakeresztesi események kapcsán szerzett országos ismertséget – KDNP-MKDSZ támogatással száll versenybe, a körzetben nem is jelölt senkit a Fidesz választmánya.

Egy új képviselőjelöltet indít a jövő évi országgyűlési választásokon Tolna megyében a Fidesz. A tamási választókerület új jelöltje Hirt Ferenc vállalkozó. A körzetben 2002-ben Dávid Ibolya, az MDF elnöke a két párt közös jelöltje volt, egyéniben most is itt indul. A többi választókerületben a nyertes csapaton nem változtattak.

Egerben dr. Nagy Imre polgármester, a város jelenlegi egyéni országgyűlési képviselője lesz ismét a szocialisták jelöltje. 2002-es vetélytársa, Homa János (Fidesz) nem indul újra, a legnagyobb ellenzéki párt a városhoz családi szálakkal kötődő Demeter Ervin honatyát, a nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő volt minisztert indítja Heves megye székhelyén.

Elnökök: három igen, egy nem

Orbán Viktoron kívül valamennyi parlamenti párt elnöke megméretteti magát egyéniben is. Hiller István, a szocialisták vezetője Budapest XX. kerületében indul, Dávid Ibolya MDF-vezető a korábbiaknak megfelelően a Tolna megyei Tamásiban lesz jelölt. Kuncze Gábor SZDSZ-elnök a Pest megyei Szigetszentmiklóson vesz részt a választási küzdelemben. A két kis párt vezetői nem engedhetik meg maguknak, hogy vezetőik csak listán próbálkozzanak a Parlamentbe jutással, már csak azért sem, mivel mind Dávid, mind Kuncze 2002-ben egyéni sikert aratott körzetében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!