2005.11.18. 16:35
Kasza József felszólalása az Európai Parlamentben
Koszovó jövőjével kapcsolatban olyan döntésre van szükség, hogy az ne hozza még
hátrányosabb helyzetbe a vajdasági kisebbségeket - egyebek között ezt sürgette
tegnap Strasbourgban, az Európai Parlamentben (EP) a Vajdasági Magyarok
Szövetségének (VMSZ) elnöke, írja mai számában az Újvidéken megjelenő Magyar
Szó című napilap. Kasza József az EP nemzeti kisebbségügyi pártközi
csoportjának meghallgatásán vett részt a francia városban. A rendezvényre
eredetileg meghívták Dragan Jocsics szerb belügyminisztert is, de ő, mint az
ülést vezető szocialista képviselő, Tabajdi Csaba elmondta, más,
halaszthatatlan elfoglaltságára hivatkozva lemondta részvételét. A
meghallgatáson a VMSZ elnöke úgy vélekedett, hogy ami Vajdaságban történik, azt
nem lehet elvonatkoztatni Koszovó kérdésétől. A vajdasági feszültségek okozói
ugyanis részben Koszovóból elmenekült s Vajdaságba áttelepült szerbek.
Márpedig, ha Koszovó esetleg teljesen önállóvá válik, a szerbiai radikális erők
befolyása csak fokozódni fog, írja a vajdasági magyar napilap.