2005.11.06. 18:04
Kábítószerrel szennyezett a Temze vize
Nagy-Britanniában 2002-ben százharminckilencen haltak meg kábítószer fogyasztás
következtében. A fenti adatot a The Sunday Telegraph mai számában tették közzé.
A lap megbízásából nemrégiben elvégzett vizsgálatok arra a megdöbbentő
eredményre vezettek, hogy naponta két kilogrammnyi tiszta kokainnak megfelelő
kábítószer kerül a londoni Temze vizébe. Ez az emberi szervezetből kiürült, és
a szennyvízhálózaton már keresztül jutott drogmennyiséget jelenti. A
drogellenes kampány résztvevői arra figyelmeztettek, hogy mintegy időzített
bombaként ketyeg a közel hétmilliós fővárosban a kábítószer-kereskedelem, és
felszólították az illetékeseket, hogy ez ellen drasztikusan lépjenek fel,
jelenti a CENA hírügynökség.